Tudomány
Emberek gyógyítására is alkalmas a "pumpáló szívtapasz"
Betűméret:             

A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a "pumpáló tapasz", amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz - számolt be a róla a BBC News kedden.

A 3-szor 2 centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá. A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában. A tapasz működését nyulakon vizsgálták, és az eredmények szerint biztonságos volt - mondták el egy manchesteri szívgyógyászati konferencián az Imperial College London szakértői.

A konferencián elhangzott, hogy az eljárást a következő két éven belül embereken is ki akarják próbálni.

Szívroham akkor következik be, amikor egy eltömődött artéria blokkolja a szívizom vérellátását, így ahhoz nem érkezik elegendő oxigén és tápanyag. A szívet ennek következtében gyógyíthatatlan károsodás érheti.

Az Egyesült Királyságban mintegy 920 ezer ember szenved szívelégtelenségben.

A kutatásban részt vevő Richard Jabbour elmondta: remélik, hogy egy nap a szívtapasz olyan kezelési móddá válik, amelyet rutinszerűen tudnak felajánlani minden szívrohamon átesett páciensnek.

"A szívtapaszt is ugyanúgy felírhatnánk, mint a gyógyszereket, egyszerűen csak le kéne venni a polcról és beültetni a páciensbe" - vázolta a lehetőséget a tudós.

A kutatást finanszírozó Brit Szívalapítvány tudósa, Metin Avkiran hangsúlyozta: a szívelégtelenség a pácienst legyengítő, életminőségét megváltoztató betegség, amely nem gyógyul, így a mindennapi feladatok ellátása is hihetetlenül nehézkessé válik.

"Ha a tapasszal segíthetünk meggyógyítani a szívet, az ezeknek az embereknek az életkilátásait is megváltoztatja" - emelte ki az eljárás jelentőségét. (MTI)

A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Orbán Gergő által vezetett kutatócsoportja argentin partnerekkel olyan módszert dolgozott ki, amely javítja a mélytanuló rendszerek bizonytalanságkezelését, és egyszerre mutat utat a megbízhatóbb mesterséges intelligencia és a biológiai látás pontosabb modellezése felé - közölte a...
2026. OKTÓBER 21.
[ 11:36 ]
Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó