Tudomány
Hét hónap után tért vissza a Földre a legidősebb aktív űrhajós
Betűméret:             

Földet ért vasárnap Kazahsztánban a Szojuz MS-26 orosz űrhajó utaskabinja két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hét hónapon át végeztek kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS).

A Roszkoszmosz orosz űrügynökség közölte, hogy kozmonautáit, Alekszej Ovcsinyint és Ivan Vagnert, valamint a NASA amerikai űrhajózási hivatal asztronautáját, Donald Pettitet szállító űrkapszula a kazah szteppén ért földet, Zsezkazgan város közelében közép-európai idő szerint hajnali 3 óra 20 perckor.

A három űrhajós szeptember 11-én hagyta el a Földet, 3520-szor kerülte meg bolygónkat, és így 150 millió kilométert tett meg – közölte a NASA.

Don Pettit az űrállomáson a 3D nyomtatás űrbeli teljesítményének javítását célzó, valamint a szennyvíztisztítással, a növénytermesztéssel és a súlytalanság feltételei között való tűzoltással kapcsolatos kutatásokat végzett.

Pettit vasárnap ünnepelte 70. születésnapját.

Az amerikai sajtó szerint ő a legidősebb aktív űrhajós.

A NASA közölte, hogy a szokásos földet érés utáni orvosi vizsgálatok végeztével a legénység visszatér a karagandai indítóállomásra. Pettit ezután repülőn utazik a houstoni Johnson Űrközpontba, míg Ovcsinyin és Vagner az oroszországi Csillagváros űrkiképző központba utazik, írja az MTI.

Ovcsinyin pénteken adta át az ISS parancsnokságát Onisi Takuja japán űrhajósnak.

A Roszkoszmosz emlékeztetett, hogy április 8-án a Szojuz M-27 indult el az űrállomásra Szergej Rizsikov és Alekszej Zubrickij orosz űrhajósokkal, valamint az amerikai Jonny Kimmel a fedélzetén. Ők összesen ötven kísérletet végeznek el a világűrben. Visszautazásukat december 9-re tervezik.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A világegyetem várhatóan tíz a hetvennyolcadik hatványon év múlva pusztul el, sokkal hamarabb, mint azt korábban gondolták, amikor az univerzum végét tíz az ezeregyszázadik hatványon év múlvára jósolták - közölte a Phsy.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Heino Falcke asztrofizikus, Michael Wondrak kvantumfizikus...
2025. MÁJUS 13.
[ 15:12 ]
Az antimikrobiális és a gombaellenes terápiák fejlesztését segítő új központ nyílt Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus anyagi és szakmai támogatásával hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Karikó Katalin a Gazda-Patogén Interakció Központ ünnepélyes megnyitóján felidézte, hogy több olyan tudományos...
2025. MÁJUS 12.
[ 17:45 ]
A NASA Kepler nevű űrtávcsövének köszönhetően fedezték fel a tudósok a Kepler-10 bolygórendszert, amelynek az is lehet, hogy nem kettő, hanem három tagja van. A NASA Kepler űrtávcsövének egyik első felfedezése a Kepler-10 nevű bolygórendszer volt. A Földtől mintegy 560 fényévre található rendszerben kering a...
2025. MÁJUS 11.
[ 18:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó