Tavaly jelent meg Nagy Tibor történész Löszbe taposva – Topolya és környéke a még hidegebb napokon című könyve, amely 1944/45 véráztatta eseményeit dolgozza fel. Harminckét évnyi kutatás anyaga a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság társkiadójának kiadásában jelent meg. Az indoklás szerint elsősorban ezért a munkájáért ítélték oda neki a Szabó József-díjat, amit a társaság Topolyán megtartott őszi konferenciáján vehetett át.

Topolyán, a Művelődési Ház kiállítótermében tartotta meg őszi konferenciáját a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság. Mezei Zsuzsanna, a társaság elnöke, majd Tomik Nimród a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte a megjelenteket. Nagy Tibor történész vehette át azt követően a Szabó József-díjat. A helytörténész érdemeit Pastyik László irodalomtörténész-bibliográfus foglalta össze. Kiemelte, hogy a Löszbe taposva című könyvében sok fontos, korábban sokak számára ismeretlen és apró részletet sikerült gondosan összefűzni. Egy kivételes összefoglalót alkotott meg a történtekről, melyben méltó emléket igyekszik állítani Topolya ártatlan magyar áldozatainak, akiket a II. világháború végén kivégeztek. Nagy Tibor, megköszönve az elismerést Szabó József életművét méltatta, aki korán távozott az élők sorából. Nem csupán szakmai dolgokat, de emberséget is tanulni lehetett tőle, fogalmazott a díjazott.

A konferencia keretében elsőként Neda Dimovski, a Szabadkai Városi Múzeum régésze A régészeti kontextus jelentősége címmel tartott előadást. A Kövek, sírok, emberek - Régészeti örökségünk feltárása címmel megtartott konferencia első előadója a régészeti kutatások és feltárások módszertanát ismertette. Radaković Marina okleveles régész A római behozatali árul jelentősége a bánkerti szarmata lelőhelyen címmel tartott előadást. Az avarok és szarmaták nemcsak ellenségeskedtek, de kereskedtek a rómaiakkal. Elsősorban ott, ahol a légiók is állomásoztak. Ennek részleteire utalnak bizonyos leletek és dokumentumok is. Raško Ramadanski A becsei vár víz alatti régészeti kutatása címmel tartotta meg előadását. A vár történetét kevesen ismerik. Az első vele kapcsolatos írásos adat 1304-ből származik. Urai az évszázadok során cserélődtek, magyar királyok, keresztesek, szerb despoták és török szultánok is irányították. A történelem úgy hozta, hogy a várat le kellett rombolni, a 18., 19., és a 20. században többször aláaknázták, felrobbantották, ezért csak az alapjai maradtak meg. A törökbecsei árterületen lévő óvárosi lelőhelyen egyelőre csak egy kis falszakasz és némi toronymaradvány emlékeztet az egykori erődítményre, de ez tekinthető az ország egyetlen, valamelyest megmaradt középkori és kora újkori tiszai várának. A Tisza szabályzását követően a víz szintje megnőtt, ezért a várfalak nagy része víz alá került.