Tudomány
Sikeresen elindult a Sencsou-23 űrhajó a kínai űrállomásra
Betűméret:             

Kínai idő szerint vasárnap este 23 óra 8 perckor elindult a Sencsou-23 űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén az északnyugat-kínai Csiucsüan kilövőbázisról – jelentette a kínai állami média.

A háromfős legénység - Csu Jang-csu parancsnok, Csang Cse-jüan pilóta és Lai Ka-jing kutatási szakértő – várhatóan hat hónapot tölt a mintegy 400 kilométeres magasságban keringő Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomáson, ahol tudományos kísérleteket végeznek, karbantartási munkákat látnak el és űrsétákat hajtanak majd végre.

Csu Jang-csu korábban már részt vett a Sencsou-16 küldetésben, míg Csang Cse-jüan és Lai Ka-jing most repül először a világűrbe. Csang korábban a kínai légierő pilótájaként szolgált, írja az MTI.

A küldetés kiemelt szereplője Lai Ka-jing, aki korábban a hongkongi rendőrség műszaki szakértőjeként dolgozott. Ő az első hongkongi űrhajós, egyben az első kínai női civil, aki űrrepülésen vesz részt.

A kínai űrügynökség (CMSA) szóvivője korábban közölte: a küldetés során az egyik űrhajós hosszú távú, egyéves űrbeli tartózkodást vizsgáló kísérletben is részt vesz.

A Tienkung űrállomáson jelenleg a Sencsou-21 személyzete tartózkodik: Csang Lu parancsnok, Vu Fej űrmérnök és Csang Hung-csang küldetésspecialista tavaly novemberben érkezett az állomásra.

Az űrhajósok szombatig 203 napot töltöttek az űrben, amellyel új kínai rekordot állítanak fel a leghosszabb egybefüggő űrbeli szolgálat terén, miután áprilisban egy hónappal meghosszabbították küldetésüket.

A Sencsou-23 legénysége a következő napokban veszi át a szolgálatot a jelenlegi személyzettől, amely várhatóan május végén tér vissza a Földre.

Kína 2003-ban indította el első emberes űrmisszióját, azóta már eurómilliárdokat fektetett be űrprogramjába, és tervei között szerepel, hogy 2030-ra embert küld a Holdra is.

Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Kollár János, a Princeton Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja vehette át kedden a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat a Families of Varieties of General Type című könyvéért. A díjat az MTA elnöke adta át. Pósfai Mihály emlékeztetett, hogy a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díj...
2026. OKTÓBER 13.
[ 20:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó