Tükör
Kizárták Kasza Józsefet és Bunyik Zoltánt a VMSZ-ből
SAJTÓKÖZLEMÉNY a VMSZ Fegyelmi Bizottságának határozatairól
Betűméret:             
Bunyik Zoltán 2010. február 1-én fegyelmi eljárást kezdeményezett Pásztor István, a VMSZ elnöke és Pásztor Bálint, a VMSZ Elnökségének tagja, a Kisebbségi Parlamenti Frakció vezetője ellen, mert állítása szerint nem volt testületi határozat arra, hogy a VMSZ parlamenti képviselői a köztársasági költségvetés ellen szavazzanak.
A VMSZ Fegyelmi Bizottsága február 8-i ülésén megállapította, hogy a VMSZ Fegyelmi Szabályzata értelmében fegyelmi eljárást csakis egyazon helyi szervezethez tartozó tagok kezdeményezhetnek. Ennek értelmében a fegyelmi kezdeményezés formailag alaptalan.
A Fegyelmi Bizottság az eljárási hiányosság ellenére is érdemben foglalkozott a beadvánnyal és megállapította, hogy az tartalmában sem felel meg a valóságnak, mert 2009.12.19-én Bácskertesen a legszélesebb konzultációs fórumon vitatták meg a költségvetési szavazás kérdését. A december 19-i ülésen – VMSZ Tanácsának, köztársasági és tartományi parlamenti képviselőinek, tisztségviselőinek és önkormányzati vezetőinek, városi, községi, körzeti és helyi szervezetei elnökeinek együttes értekezletén – az a döntés született, hogy amennyiben a képviselők által átadandó módosító indítványokat nem fogadják el, a VMSZ 4 képviselője nem szavazza meg a költségvetést.
A tények alapján a Fegyelmi Bizottság megállapította, hogy fegyelmi vétségnek még csak a gyanúja sem áll fenn, ezért az eljárás megszüntetése ezen az alapon is indokolt.
A VMSZ Elnöksége 2010. január 29-i ülésén fegyelmi eljárást kezdeményezett Bunyik Zoltán, a VMSZ Újvidéki Városi Szervezete Belvárosi Helyi Szervezetének tagja ellen, mert a különböző internetes hírportálokon a VMSZ Elnökségének és tisztségviselőinek döntéseit bírálta, a VMSZ politikai lépéseit becsmérelte, ami által folyamatosan szembement a Párt testületeinek döntéseivel. A Fegyelmi Bizottság 2010. február 10-i ülésén megállapította, hogy Bunyik Zoltán az utóbbi időben az internetes közösségi portálokon való nyilvános megnyilvánulásai kimerítik a Fegyelmi Szabályzat 3. szakaszának 2. pontját, ezért a Fegyelmi Szabályzat alkalmazásával kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből.
A VMSZ Elnöksége 2010. január 29-i ülésén fegyelmi eljárást kezdeményezett Kasza József, a VMSZ tiszteletbeli elnöke ellen, mert sajtónyilatkozataiban becsmérelte a VMSZ vezetését, elferdítette a tényeket, a VMSZ politizálási eredményei kapcsán csúsztatásokkal élt, ezáltal pedig a közvélemény előtt negatív fényben tüntette fel a Pártot és annak tisztségviselőit. A Fegyelmi Bizottság 2010. február 10-i ülésén megállapította, hogy Kasza József elkövette a terhére rótt fegyelmi vétségeket, nyilatkozatai kimerítik a Fegyelmi Szabályzat 3. Szakaszának 2. pontjában leírtakat, ezért a Fegyelmi Bizottság a Fegyelmi Szabályzat rendelkezéseinek alkalmazásával Kasza Józseftől megvonta a tiszteletbeli elnök címét és kizárta a Vajdasági Magyar Szövetségből.
A határozatok nem jogerősek, az érintettek azokkal szemben fellebbezéssel élhetnek, amelyről a VMSZ Tanácsa jogosult dönteni.
A VMSZ Fegyelmi Bizottsága
Ez a vég kezdete Trump számára? - illusztráció
2026. NOVEMBER 4.
[ 16:12 ]
Mindenszentek ünnepe - illusztráció
2026. NOVEMBER 1.
[ 14:44 ]
Október 31-én világszerte a reformáció kezdetére emlékeznek a protestáns egyházak. Az idén 509 éve annak, hogy Luther Márton fellépése elindította a kereszténység történetének egyik legjelentősebb megújulási mozgalmát. Az ünnep a vajdasági magyar református és evangélikus közösségek számára is fontos...
2026. OKTÓBER 31.
[ 10:25 ]
Öt nappal a szerbiai rendkívüli parlamenti választások után csak az világos, ki nyerte meg a szavazást, de még korántsem világos, hogyan, kikkel alakul meg az új hatalom. Az Egyetemista Lista megszerezte az önálló kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, miniszterelnök-jelöltjét azonban még nem nevezte meg,...
2026. OKTÓBER 30.
[ 16:24 ]
Romániában véget ért a hónapok óta tartó kormányalakítási válság, de a politikai bizonytalanság aligha szűnt meg. Az új kabinet parlamenti támogatása törékeny, a hagyományos pártok iránti bizalom megrendült, a nacionalista erők pedig egyre nagyobb társadalmi támogatottságot élveznek. Mindezek mögött azonban egy, a...
2026. OKTÓBER 29.
[ 0:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó