Vajdaságban szükség lenne egy olyan intézményre, amely számba venné a térségben élő magyarságnak a XX. századi nagy emberveszteségeit – hangsúlyozza Molnár Tibor, a zentai levéltár fő levéltárosa eddig tíz történelmi tematikájú könyvet tett le az asztalra. Legfontosabb kutatási területe a Délvidék I. és II. világháborús emberveszteségei és az I. világháborús katonatemetők a Délvidéken. Lévén, hogy száz éve zajlott az első nagy világégés, az I. világháborúval kapcsolatos kutatásairól kérdeztem.

- Molnár Tibor a zentai levéltár fő levéltárosa termékeny kutatónak számít eddigi tíz könyvével. A kezemben tartott kiadvány címe Óbecse, Péterréve és Bácsföldvár első világháborús (1914-1918) katonai áldozatai címet viseli. Ez már a harmadik része egy sorozatnak. Mi keltette fel az érdeklődését a száz évvel ez előtt történtek kutatása iránt?

- 1999-ben kezdődtek ezek a kutatások érdekes körülmények között, ugyanis éppen a NATO bombázások időszakában indult be a munka, amikor Zenta község anyakönyveit kellett biztonságos helyre szállítani. Az anyakönyvekről tudni kell, hogy két példányban vezetik őket és a két példányt biztonsági okokból kifolyólag két helyen kell őrizni, hogy ha ne adj Isten tűzvész, vagy más katasztrófa történne, akkor az adatok megmaradjanak. Zentán nem így volt, ugyanis egy épületben őrizték ezeket a köteteket, és amikor elkezdődött a NATO bombázás, akkor az egyik komplettet gyorsan el kellett menekíteni. A levéltár vette ezeket át, így kerültek ide a raktárunkba. A könyveket rendezni kellett, össze kellett rakni és össze kellett írni, ami az én feladatom volt és ennek közepette találtam bejegyzéseket, hogy „hősi halált halt katona”. Kíváncsivá tett, hogy vajon hányan lehetnek. Így kezdődött a kutatás. 2001-ben jelent meg az első, zentai adatokat tartalmazó kötet. Ezen felbuzdulva, mivel anyai ágon kanizsai származásúak vagyunk, elkezdtem a kanizsai vonatkozású történések kutatását. Közben rájöttem, hogy nem csak a halotti anyakönyveket kell átnézni, és nem csak 1918-ig, hanem át kell nézni egészen 1980-ig, hiszen a háborút követően, akik nem jöttek haza és nem volt róluk hír, legtöbbjüket egy bizonyos idő múlva holttá nyilvánították és bírósági határozat alapján bejegyezték őket a halotti anyakönyvekbe. Mivel a bírósági forrásanyag is a levéltárban van, ezért érdemes volt megnézni ezeket a bírósági holttányilvánítási tárgyakat, hiszen nagyon érdekes adatok találhatóak benne. Háborút megjárt tanúk, bajtársak nyilatkoznak róla, hogy hol látták utoljára az elveszettet. Sok esetben azt is elmondják, hogy ők temették el. Nagyok érdekes adatokra bukkantam, amik nem kerülhettek be az anyakönyvekbe, mert azoknak nincs ilyen rovata. Utána nagyon fontos források a hadigondozási iratok. A háborút követően lehetőség volt rá, hogy a hadiárvák és özvegyek segélyért folyamodjanak az államhoz. Jogosultságukat olyan iratokkal kellett igazolniuk, amelyekkel azt bizonyították, hogy hozzátartozójuk a háborúban elveszett. Nagyon sok adatot becsatoltak ezekbe a tárgyakba és ezekből sok mindent meg lehet tudni. Az évek múltával számtalan forrás került elő és egy kutatási rutin is kialakult, aminek alapján 2003-ban megjelent Magyarkanizsa, Horgos és Martonos I. világháborús hősi halottait taglaló kötet.

- Ez azt jelenti, közel került hozzá, hogy a Tisza-mente I. világháborús hősi halottait szinte teljes egészében sikerül összeírnia…

- Gyakorlatilag igen. Ez volt az elképzelés. Elkészült három kötet, azzal, hogy Ada és Mohol kimaradt. A munka azonban folytatódik. Tavaly emlékeztünk meg az I. világháború kirobbanásának századik évfordulójáról, 2018-ban majd a befejezésére emlékezünk. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy ebben az időszakban egy egységes kötetben megjelentessük Horgostól Bácsföldvárig valamennyi I. világháborús hősi halott adatait. Azzal, hogy ebbe a kötetbe majd belekerülnek Ada és Mohol veszteségei, ami eddig kimaradt. Nagyon fontos, hogy az időközben elmúlt bő 14 évben új források is előkerültek, így a korábbi adatokat kiegészíthetjük, pótolhatjuk.

- A kutatás jelenlegi állása szerint hány áldozatot követelt az I. világháború a vajdasági Tisza-mentéről?

- A kutatások mostani állása szerint több mint 3.500 katona halt hősi halált a harctereken, a Horgostól Bácsföldvárig terjedő térségből. Ennek a területnek az 1910-es népszámlálás adatai szerint 120.000 lakosa volt. Ha abból indulunk ki, hogy Magyarországon 661.000-re teszik az I. világháború emberveszteségét, ami az összlakosságnak a 3,5- 4 százalék, akkor ez egybeesik a mi adatainkkal.

- A kutatások ügyében megállapítható, hogy sok a munka és kevés a kéz. Lát esélyt arra, hogy egész Vajdaságra kiterjedően megállapításra kerüljön, hogy hányan vesztek el az 1914 és 1918 közötti nagy világégésben?

- Erre mindenképpen nagy szükség lenne. Magyarországon van egy ilyen kezdeményezés. Az események óta száz év elmúlt és közben hatalmas történelmi adósság halmozódott fel, amit végképp törleszteni kellene. A kérdés most az, hogy ezt a kutatást a határon túlra ki kívánják-e terjeszteni. Én szakmai körökben azt hallottam, hogy mindenképpen. A nagy kérdés, hogy ki fogja ezt itt nálunk megcsinálni, hiszen a levéltárak Szerbiában hivatalok, nem pedig tudományos műhelyek. Idő sincs a kutatásra, másrészt megfelelően képzett szakemberből is kevés van, aki megfelelő rutinnal rendelkezik. Ezért az előttünk álló 3-4 évben mindenképpen valamit tenni kellene. Ami a saját erőmből telik, mindent megteszek. Miután megjelenik majd a zentai levéltár gyűjtői területét, a Tisza-mentének az adatait feldolgozó kötet, mindenképpen megpróbálok valamerre lépni. Hogy ehhez lesz-e támogatottság, azt nem tudom. Mindenképpen úgy gondolom, hogy itt, Vajdaságban szükség lenne egy olyan intézményre, amely, ha csak néhány munkatárssal is, de a XX. század vajdasági magyarságának a nagy emberveszteségeit, kezdve az I. világháborútól a II. világháborún át számba venné, ebbe beleértve a zsidóság veszteségeit is. Ez a kutatás vonatkozna mind a katonai, mind a civil áldozatokra. Ha Lengyelországnak lehet egy külön Katyn intézete és múzeuma, akkor a vajdasági magyarságnak miért nem lehetne egy olyan, hozzáértő szakembereket foglalkoztató intézménye, amely ebben a sokáig fehér foltnak számító témakörben kutatná az adatokat és publikálná azokat, közügyet szolgálva ezzel a tevékenységgel.

Ternovácz István