Tükör
A Trump-béketerv
Szakértők szerint Izrael számára minden eddiginél kedvezőbb béketervet mutatott be Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök béketerve Izrael számára különösen kedvező lehetőségeket kínál az összes eddigi ciszjordániai zsidó település beolvasztásával, Jeruzsálem osztatlan és egységes megtartásával, miközben a jövőben feltételesen államot ígér a palesztinoknak kelet-jeruzsálem fővárossal - vélekedtek kedden a 13-as izraeli kereskedelmi televízió politikai szakértői a terv washingtoni bemutatása után.

Alon Ben David emlékeztetett: a terv három részre osztja a ciszjordániai területeket: harminc százalékuk a Jordán-völggyel, az eddig Izrael által létrehozott ciszjordániai telepekkel és a hozzájuk vezető utakkal együtt Izraeli fennhatóság alá kerülhetnek, akár azonnal.

Az 1993-as oslói békeszerződésben kizárólagosan palesztin biztonsági és közigazgatási ellenőrzés alatt álló eddigi "A" területeken, mintegy a palesztin területek negyven százalékán, valamint további harminc százaléknyi területen, vagyis együttesen az 1967 előtt palesztinok lakta földek hetven százalékán alakulhatna meg egy négyéves folyamat végén Palesztina.

Az "A" területeken kívüli, további harminc százaléknyi területet négy évre befagyasztanák, és csak akkor alakulhatna meg ezzel együtt az új ország, ha ez alatt az időszak alatt megfelelnek a feltételeknek. Vagyis ha a palesztinok elismerik Izraelt zsidó államnak Jeruzsálem fővárossal és biztonsági igényeivel, ha lefegyverzik a Hamászt, az Iszlám Dzsihádot és a többi terrorszervezetet, és ha az emberi jogok követelményeinek és a szólásszabadságnak megfelelő, korrupciótól mentes kormányzati rendszert építenek ki. Ezek a feltételek a tizenhármas televízió szakértői szerint gyakorlatilag teljesíthetetlenek.

Az elemzők megállapították: az eddigi béketervek - Ehud Olmert tárgyalásai 2008-ban, és korábban az Ehud Brakkal és a Jichák Rabinnal folytatott egyezkedések - ennél jóval jelentősebb területet ígértek a palesztinoknak, akik az 1967-es hatnapos háború előtti földek száz százalékára tartanak igényt, esetleges területcserékkel a ma már izraeliek lakta és fel nem számolandó ciszjordániai településekért cserébe.

Trump béketerve elismeri az oszthatatlan Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és Kelet-Jeruzsálemet nevezi meg Palesztina jövendő fővárosának. Csakhogy nem az 1967-es jeruzsálemi határok alapján határozza meg Kelet-Jeruzsálemet, hanem azokat a lakónegyedeket tekinti hozzá tartozóknak, melyek kívül rekedtek a város köré épített biztonsági fal- és kerítésrendszeren.

A területi nyereség mellett Izraelnek kedvez, hogy a terv ismertetésekor meg sem említették a palesztin menekültek kérdését, noha az eddigi béketervek részletesen foglalkoztak velük, az 1948-ban elmenekült palesztinoknak és leszármazottaiknak, több millió embernek a visszatéréshez fűződő jogával.

A terv területi folytonosságot ígér a palesztinoknak, és ehhez többek közt föld alatti átjárót tervez a Gázai övezet és Ciszjordánia közé. Donald Trump elképzeléseinek előnye - szemben az eddigi békejavaslatokkal -, hogy valóságos térképet mutat be, miközben az eddigi tárgyalásokon általában ódzkodtak bármiféle konkrét térkép felvázolásától.

A Trump-terv ötven milliárd dollárt, egymillió új palesztin álláslehetőséget is kilátásba helyezett a palesztin állam felállításához, ami különösen nagylelkű segítséget jelent az eddigi békejavaslatokhoz képest az izraeli szakértők szerint.

A jelenlegi terv erőssége több arab állam támogatása, és hogy már az azt bejelentő rendezvényen megjelent az Ománi Szultánság nagykövete. Ugyanakkor legnagyobb gyengéje, hogy a palesztinok számára elfogadhatatlan. Egyértelműen elutasítják, és mivel Washingtont Izrael javára való részrehajlással vádolják, részt sem vettek kialakításában.

Shiri Zsuzsa (MTI)
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zöldfordulat - illusztráció
2020. FEBRUÁR 20.
[ 13:33 ]
Kihalni veszélyes - illusztráció
2020. FEBRUÁR 19.
[ 15:47 ]
Több mint 44 ezer koronavírus-fertőzött adatainak elemzése alapján kutatók arra jutottak, hogy az esetek több mint 80 százalékában enyhe lefolyású a betegség, és a más betegségekben szenvedők és az idősek esetében a legnagyobb a vírusfertőzés kockázata - adta hírül a BBC hírportálja a koronavírus-járványról...
2020. FEBRUÁR 18.
[ 12:41 ]
2002-ben a világ minden tájáról szülők szövetkeztek egy közös cél érdekében: azt akarták, hogy a rákban szenvedő gyermekek a legjobb kezelésben és ellátásban részesüljenek. 2003-ban az ICCCPO (Rákbeteg Gyermekes Szülők Szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége) február 15-ét jelölte meg a gyermekrák nemzetközi...
2020. FEBRUÁR 15.
[ 16:35 ]
A második világháborúban hetvenöt éve, 1945. február 13-án hallgattak el a fegyverek Budapesten. A Vörös Hadsereg 1944. szeptember utolsó napjaitól már a Trianoni Magyarország területén harcolt. Horthy Miklós kormányzó október 15-i kiugrási kísérletének kudarca, a nyilas hatalomátvétel után a Malinovszkij marsall...
2020. FEBRUÁR 13.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban