Tükör
Az örök mumus
Betűméret:             

Hitlert bármi módon dicsérni nem túl etikus döntés, ha pedig azt valaki politikusként teszi, még ha viccből is, az egyszerűen buta. Mert Hitler feketébb az ördögnél, ott tanyázik a történelem szemétdombján, választott képviselő így nem veheti a szájára a nevét pozitív kontextusban. Ha valaki történész és egy egész könyvet vagy tanulmányt szentel a volt náci vezérnek, akkor van rá lehetősége, hogy kifejtse a nézeteit, árnyalja a képet, de László Imre Budapest XI. kerületének polgármestere. A nyári melegben megemlítette, hogy a Time magazin még a háború előtt Adolf Hitlert tette a címlapjára, mint az év embere. „Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta”.

Ez itt elvben egy politikai halálos ítélet, amikor a polgármester konkrétan önmagát ássa el jó mélyre, ahonnan nem lehet visszatérni. Hitler kapcsán nem lehet történészkedni, ha valaki nem az, s ha éppenséggel a Demokratikus Koalíció színeiben politizál, mint László Imre, akkor valóban csak tátott szájjal lehet bámulni, miféle furcsa szerzet irányítja Lágymányost. Csakhogy most is kiderült, hogy a nácizmussal való kokettálás a jobboldali politikusok esetében számít veszélyesnek, a DK-s européerek ebben az esetben nem problémások. Legalábbis teljes csend honol a magyar baloldali sajtóban, s Nyugat-Európában se kapták fel a fejüket a hírlapírók erre a kijelentésre. László Imre baloldaliként, Gyurcsány Ferenc szövetségeseként nem lehet náci, ő árnyalhatja még Hitler politikáját is, neki ez valahogy meg van engedve. Ez pedig akárhogy is nézzük, riasztó. Egyben elszomorító is.

Mert lám, akkor az az 1945 óta folyamatosan emlegetett toposzt, miszerint valaki kijelent valami nem teljesen baloldali dolgot, s ennek következtében visszatérnek a nácik és vasalt csizmájukkal fognak végigmasírozni a körúton, azt nem veszi komolyan igazából senki. Az amolyan politikai revolverezés, alaposan figyelni az összes kijelentést, elejtett megjegyzést, hátha ki lehet forgatni, és bele lehet terelni az aktuális politikust abba a karámba, ahol Adolf Hitler van. Trump is régóta mellette ül, Orbán Viktor is, Putyin, meg a többi, akit ilyenkor ide szokás írni a felsorolások alkalmával. Ők valamilyen rejtélyes agytröszt szerint egy húron pendülő gazemberek, s ekként is kezelik őket a sajtóban, pedig egyikük se tett semmiféle Hitlerrel kapcsolatban pozitív kijelentést. László Imre viszont tett, és mégse jut bele abba a karámba. Ő nem rontja pártja hitelét, nem kell magyarázkodnia, persze azért megteszi, ez kicsit elvárható, és nem felejti el megemlíteni, hogy zsidó származású a családja, mintha az bármi módon árnyalná is a leírtakat. De ez az eset mégse hozta magával az elvben óhatatlan politikai vihart. Gyurcsány Ferencnek nem kellett kirúgnia a polgármestert a pártból és ellátogatnia a cipőkhöz a rakparton, nem tartottak DK-napot az Európai Parlamentben, ahol el kell dönteniük, hihető-e számukra a DK európai platformja, vagy László Imre kijelentése miatt megkérdőjelezik a hitelességét.

Ha viszont ezeket a retorziókat megússza László Imre, s pártja se remeg bele a kalamajkába, akkor az végtelenül szomorú. Mert ezzel bizonyosodik be az, hogy Hitlert mégse tartja senki annyira veszélyesnek. A vasalt csizmás seregek visszatérése se reális, a náci eszmék feléledése ugyanolyan kommunikációs trükk. Bélyeget sütni valakire, akiről elhihető, hogy náci, vagy legalábbis náci lehet. A kettős mérce tipikus esete, amely szégyenteljes, és folyamatosan erodálja a közös tudatot Európában. Mert László Imre ebben az esetben tovább nyilatkozhat hasonlókat, dicsérve a náci hadsereg egyenruhájának stílusát vagy rávilágítva, hogy a náci Németország élen járt az egészséges életmód elterjesztésében. Ha ilyesmiket tenne, akkor is megvédené őt Gyurcsány Ferenc imázsa? Akkor se mozdulna meg a nácivadász kommandó Brüsszelben? Vannak olyanok, akik immunisak a nácizmusra, mások pedig automatikusan fertőzöttek?

Igen, ez az utolsó mondat így igaz. Vannak, akik folyamatosan gyanúsak, s vannak, akik esetében ez vitán felül áll, hogy nem lehetnek nácik. Akkor vajon miért tiltana be az európai radikális baloldal könyveket, honlapokat, gondolatokat, miért tűnnek el szavak, amelyeket már nem lehet kiejteni, miért tűnik olyan nagyon ismerősnek az erővel való politizálás az érvelés és vita helyett?

Sitkei Levente
Közel 4000 hektár vált a tűz martalékává az elmúlt hetekben a Delibláti-homokpusztán. Ez akkor terület, mint mondjuk a Francia Riviérán fekvő Monaco teljes területének közel húszszorosa: a lángok a legutóbbi adatok szerint 3960 hektárt érintettek, miközben a hercegség mindössze 208 hektáron terül el. A természeti...
2026. AUGUSZTUS 25.
[ 12:01 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő személyes tekintélyének gyengüléséről ír Lazar Marićević, a Szerbia Fejlesztési Központ alapítója a Danas véleményrovatában. Szerinte ennek egyik látványos példája volt az a prijepoljei jelenet, amikor egy Enes nevű férfi kamerák előtt kérte számon az elnökön egy korábbi...
2026. AUGUSZTUS 24.
[ 12:23 ]
Mintegy négyezer hektárnyi erdő és növényzet égett le a Delibláti-homokpusztán, miközben Szerbia csak az elmúlt napokban kért és kapott jelentősebb külföldi segítséget Oroszországtól és az Európai Unió tagállamaitól. A Nova.rs azt vizsgálta, miért vártak ilyen sokáig a segítségkéréssel, miközben a tűz újra és...
2026. AUGUSZTUS 23.
[ 21:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó