Tükör
A futballra szükségünk van, a katari vb-re nem biztos
Betűméret:             

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetséget (FIFA) a 2010-es odaítéléskor vezető svájci sportvezető alig tíz napja nyilatkozta azt, hogy hiba volt Katarnak adni a 2022-es labdarúgó-világbajnokság rendezését. A vasárnap rajtoló vb körül hosszú ideje, gyakorlatilag a 2010-es döntés óta komoly viták vannak. A legfrissebb hír most épp az, hogy a rendező ország alkoholtilalmat vezetne be a stadionok környékén.

Blatter kijelentéséből is egyértelműen látható: nem túl jó előjelekkel várjuk a világ egyik legnagyobb sporteseményét. Jómagam is igen ambivalens érzéseket táplálok a katari világbajnokság felé, mert bár kétségkívül fantasztikus szórakozási lehetőségekkel csábít, hosszú ideje először érzem, hogy a politikának a sport terén elért térhódítása már túl sok ahhoz, hogy szemet hunyjak felette.

A napokban jelent meg a Netflixen A FIFA titkai című dokumentumsorozat, ami a nemzetközi szervezetet bemutató mozgókép, ismerteti annak hatalmai harcait és globális politikával teli zűrös múltját és jelenét is. Arról ma már aligha kell hosszasan beszélni, hogy a FIFA egy végletekig korrupt szervezet, mely arra hajlik, amerre éppen anyagi érdekei megkövetelik, de ennek csúcsa mégis a mostani vb lesz.

A katari vb lesz minden idők eddig legdrágább világbajnoksága: sajtóinformációk szerint a nulláról felépített stadionok és az infrastruktúra-fejlesztés mintegy 220 milliárd (!) dollárba került. Összehasonlításként, az eddig legdrágább vb a 2014-es brazíliai volt a maga 15 milliárd dollárjával. 2018-ban Oroszország 11,6 milliárd dollárt költött a rendezésre, Dél-Afrika 2010-ben 3,6-ot, Németország 2006-ban 4,3-at, míg Dél-Korea és Japán 2002-ben 7 milliárdot. Az elképesztő 220 milliárdos adat teljes igazságához hozzátartozik, hogy a rendezők ezúttal konkrétan országos infrastruktúrát építettek, ettől remélve a vb későbbi, hosszútávú gazdasági megtérülését is.

Az odaítéléskor a FIFA-nak még az sem számított, hogy az eddigi nyári világbajnokságok helyett idén novemberben rendezik az eseményt, ezzel teljesen felborul a futball sportnaptára. Minden bajnokságot és nemzetközi kupasorozatot a katariak elképzeléséhez kellett igazítani. A FIFA-nak az sem számított, hogy Katarban jelenleg is olyan meleg van, hogy nem is lehetne csúcsteljesítményt elvárni a sportolóktól, de ezt majd megoldják, hiszen a globális energiakrízis közepette a katariak klímákkal teszik ideálissá egész stadionok időjárását! A FIFA-nak az sem számított, hogy több nemzetközi sajtószervezet is az emberi jogok súlyos sértéséről számolt be, miszerint bevándorlókat kényszerítettek építkezési munkálatokra, akik közül a (nem hivatalos) becslések szerint kb. 6500-an belehaltak a munkába. Persze, minderre csak nemrég derült fény, a sárdobálás pedig azonnal elkezdődött: Blatter azzal hozakodott elő, hogy az akkori francia elnök, Nicolas Sarkozy komoly nyomást gyakorolt az európai szövetséget (UEFA) vezető Michel Platinire annak érdekében, hogy Katart támogassák a másik pályázóval, az Egyesült Államokkal szemben.

Az emberi jogok védelmének hiánya, a szólás- és vallásszabadság kérdése is jelentős probléma a rendező országban. Mondhatnánk azt is, hogy egy szavunk se lehet, hiszen, ha valaki máshonnan érkezik Európába, azt várjuk tőle, hogy integrálódjon, tartsa be az itteni szabályokat – az, hogy ez mennyire sikerül, és hogy ez a kijelentés mennyire állja meg a helyét, már más kérdés... –, de ne tegyünk úgy, mintha a most a helyszínre utazó szurkolók azonosak lennének a tartósan emigrálni kívánókkal. A legutóbbi, az alkoholfogyasztás tilalmára vonatkozó hírrel sem az a baj, hogy megtörténhet, hanem az, hogy a rendező ország napokkal a rajt előtt dönt úgy, hogy megszegi az előre lefektetett szabályokat, a FIFA pedig csak tétlenül nézi.

Az igazság az, hogy már meg sem kellene lepődni ezeken a dolgokon, hiszen a labdarúgás nemzetközi szervezetei az elmúlt évtizedben folyamatosan kiszolgáltatták a gazdagoknak a szegények sportjaként induló focit. A nemzeti klubcsapatok körül külföldi oligarchák, milliárdosok, olajmágnások, államférfiak jelentek meg, akik szépen lassan bevásárolták magukat az európai klubfutballba (Chelsea, Manchester City, PSG, Newcastle), jelentős sikereket értek el, átrajzolják az eddigi erőviszonyokat, és sajnos nem csak a futballpályán, de azon kívül is egyre nagyobb befolyásra tesznek szert. A katari vb kapcsán a leginkább azért vagyok szomorú, mert az elit ismét megpróbál elvenni egy dolgot a hétköznapi emberektől, egy dolgot, eseményt, szórakozást, sportot, ami eddig menekülő útvonal lehetett sokak számára, ahol Dávid valóban legyőzhette Góliátot, mert egy gólt bárki tud rúgni és utána tizenegy emberrel fogcsikorgatva védekezni, amíg el nem hangzik a hármas sípszó. A katari vb mindennél drágább kísérlet arra, hogy elvegyék tőlünk a focit.

A 2002-es világbajnokság óta ez lesz az első kontinens- vagy világbajnokság, melynek egészen biztosan nem fogom megnézni az összes mérkőzését. A megtekintett 90 percek alatt igyekszem mindent kizárni, nem gondolni a korrupt szervezetre, amely idáig juttatta ezt a sportágat, mert a pályán zajló eseményeket, a focit mint sportot mindennél jobban szeretem.

Arra a futballra, ahol bárki bárkit legyőzhet, ahol, ha csak ritkán is, de megtörténhet a csoda, mindannyiunknak szüksége van, mint egy gyermekkori tündérmesére, ahol a jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett. Erre a katari vb-re, ami vasárnap rajtol, csak a korrupt nemzetközi szervezeteknek, vezetőiknek és annak a képmutató elitnek van szüksége, amelynek tagjai a VIP-páholyban sörözhetnek, miközben az átlagszurkolók száraz torokkal, de teli érzelmekkel – egyelőre – fenntartják ezt a rendszert.

Fehér Miklós
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Nobel-díjakról - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 30.
[ 11:10 ]
Schengeni határvédelem-szigorítás - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 28.
[ 8:26 ]
BuBe: Nincs leállás - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 27.
[ 15:50 ]
Hadirokkantak serege - illusztráció
2023. SZEPTEMBER 24.
[ 11:07 ]
Ma van a magyar dráma napja: magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is. Egyes teátrumok jegyvásárlási akciókkal is várják a közönséget. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára...
2023. SZEPTEMBER 21.
[ 10:04 ]
A Köztársasági Statisztikai Intézet hivatalos adatai szerint 2023 első negyedévében a foglalkoztatottak száma 2.835.900 fő volt, a munkanélkülieké pedig 317.800 fő. A minimálbér valamivel kevesebb, mint 40 ezer dinár volt, míg egyesek több mint 500 ezer dináros bérrel rendelkeztek. Annak ellenére, hogy a magas béreket...
2023. SZEPTEMBER 20.
[ 11:17 ]
Az EU, vagy az eurózóna esik-e hamarabb szét? A látszólag erős európai integrációt kelet-nyugat irányban a szuverenitás kérdése, észak-dél irányban pedig a közös valuta jövője osztja meg. Az EU egészét érinti az újkori népvándorlás és az elhibázott szankciós politika nyomán fellépő infláció. Az EU így leginkább...
2023. SZEPTEMBER 19.
[ 23:11 ]
Beolvasás folyamatban