Tükör
A hanuka ünnepről
Betűméret:             

Hanuka, az egyik legnagyobb zsidó ünnep idén december 18-tól december 26-ig (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től tévét hónap 3-ig) tart. Az ünnepi gyertyatartó első lángját december 18-án este, míg az utolsó, nyolcadik lángot december 25-én este kell meggyújtani.

Maga a Hanuka szó felszentelést jelent, s arra utal, hogy a hellén hódítók ellen a makkabeusok által folytatott szabadságharc győzelme után a bálványokkal megszentségtelenített jeruzsálemi szentélyt újra felszentelték. Amikor a megszentségtelenített Szentélyben meg akarták gyújtani az örökmécsest, csak egy kis korsónyi tiszta, megszentelt olajat találtak. Jóllehet ez alig egy napra lett volna elég, csodás módon mégis nyolc napig égett a láng, amikorra elkészült a tiszta, megszentelt olaj, és a Templomot újra felavathatták; erre utal az ünnep felavatás jelentésű elnevezése.

Az ünnepre, amelyet már Jeruzsálem felszabadítása után egy évvel megültek, mécses- vagy gyertyagyújtással emlékeznek. Kiszlév hó 24-én este egy lángot gyújtanak meg a nyolcágú gyertyatartón, a hanukián, majd minden este eggyel többet, mert a Talmud szerint "a szentség dolgában csak növekedni lehet". (A gyújtólángot vagy szolgagyertyát - samesz - a gyújtás után a hanukia kilencedik ágára helyezik.) Az új gyertyát mindig balról teszik hozzá a többihez, és balról jobbra haladnak a gyújtással. A gyertyatartó a zsinagógában - miként a Szentélyben - a déli oldalon áll, keletről nyugatra fordítva. Otthon az ablak közelébe állítják, hogy fénye kifelé is világítson, és hirdesse a hanuka csodáját. A láng meggyújtásakor első alkalommal három, a többi napon két imát mondanak. A gyertyáknak legalább fél órát kell égniük, és nem szabad őket világításra használni.

Hanuka az öröm ünnepe, ilyenkor sem böjtölni, sem gyászolni nem szabad és nem tilos dolgozni. A család tagjai megajándékozzák egymást, játékkal, beszélgetéssel töltik együtt az estéket. A legkedveltebb játék a trenderli elnevezésű pörgettyű, amelynek négy oldalán négy héber betű áll. Bár a betűknek eredetileg az ünneppel kapcsolatos jelentésük volt, ma már átértelmezték őket, és a játék szabályait is kifejezik: a játékosok pénzben vagy dióban, mogyoróban játszanak. Szokás ilyenkor a gyerekeknek pénzt - hanukageltet - és ajándékokat adni. Az asztalra fánk és latkesz (liszttel, borssal és sóval összekevert, olajos tepsiben kisütött reszelt krumpli) kerül, emlékezésül az olaj csodájára.

Izraelben a hanuka alatt örömtüzeket gyújtanak, fáklyás felvonulást tartanak, kivilágítják a városok utcáit. A hanuka ünnep alkalmával Budapesten, a Nyugati téren, Debrecenben és Kőszegen ismét meggyújtják az óriási hanukagyertyát. (mazsihisz.hu, MTI)

Mivel az emberek többsége ma már a telefonjára vagy az órájára néz, hogy megtudja, mennyi az idő, az óraátállítás szinte észrevétlenül múlhat el mellettünk. Az európai nyári időszámítás minden évben március utolsó vasárnapján, közép-európai idő szerint hajnali 2 órakor kezdődik, amikor az órákat egy órával...
2026. MÁRCIUS 29.
[ 18:39 ]
Háromszázötven éve, 1676. március 27-én született II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, Magyarország vezérlő fejedelme, a Rákóczi-szabadságharc vezetője. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának portréja. A Zemplén vármegyei Borsiban (ma Szlovákia) álló kastélyban jött a világra, apja I. Rákóczi Ferenc választott...
2026. MÁRCIUS 27.
[ 15:33 ]
A Szerb Haladó Párt szombaton nagygyűlést tartott, amelynek fő témája a helyhatósági választás volt – mégpedig a Belgrádi Arénában, abban a városban, ahol nem is tartanak választást. Aleksandar Vučić szerb államfő, aki papíron csupán az SNS tagja, nem először tulajdonított országos jelentőséget ezeknek a...
2026. MÁRCIUS 25.
[ 20:39 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó