Tükör
A Carlson-bomba
Betűméret:             

Interjút készített Vlagyimir Putyinnal az ismert és megosztó amerikai újságíró, influenszer Tucker Carlson. Az interjú tényét az újságírón kívül megerősített Dmitrj Peszkov, a Kreml szóvivője is. Az amerikai fősodor média válaszul nemzetbiztonsági kockázatként bélyegezte meg Carlsont, az ukrán Mirotvorec pedig felvette a „halállistájára”. Pedig Tucker Carlson nem tett mást, csak amit egy újságírónak tennie kell, meghallgatta a másik felet is. A kétségbeesés érthető, hiszen ez a bomba hatalmasat robban az orosz valóságot elferdítő nyugati propaganda alatt.

Összerezzent a nyugati, mindenek előtt az angolszász politikai elit arra a hírre, hogy Tucker Carlson feltűnt Moszkvában. Az ismert újságíró, a Fox News egykori sztárja már tavaly bejelentette, hogy interjút készítene az orosz elnökkel. Most eljött a pillanat, kérése nyitott fülekre talált a Kremlben. Érthető módon, hiszen Carlson újabb „nagy dobása” kapóra jön az orosz álláspontot a nyugati médiában megjeleníteni nem igazán tudó Kremlnek is. S persze azt is látni kell, hogy amit Carlson csinál, az nemcsak az újságírói karrierjének, hanem az amerikai belpolitikának a része is. Tucker Carlson az interjú elkészültét bejelentő videóüzenetben elmondta,

„itt az ideje, hogy az emberek végre tisztán lássanak!

Az amerikaiak ugyanis egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy mi történik Oroszországban és Ukrajnában, és az embereknek az egyoldalú propaganda helyett joguk van végre látni minden fél álláspontját az egyoldalú propaganda helyett. A legtöbb amerikainak fogalma sincs arról, hogy Putyin miért szállta meg Ukrajnát, vagy hogy mik a céljai. Soha nem hallották a hangját. Ez nem helyes. Az amerikaiaknak joguk van mindent tudni egy olyan háborúról, amibe belekeveredtek, és nekünk jogunk van elmondani nekik, mert mi is amerikaiak vagyunk. Nem azért vagyunk itt, mert szeretjük Vlagyimir Putyint, nem bátorítjuk önöket, hogy értsenek vele egyet, de arra igen, hogy megnézzék” – mondta Carlson. Az amerikai újságíró felemlegette, hogy az ukrajnai háború kezdete óta egyetlen nyugati újságíró sem fárasztotta magát, hogy interjút készítsen a konfliktusban részt vevő másik ország elnökével. Ezt viszont a Kreml szóvivője, cáfolta, monván, a nyugati fősodor médiából rengeteg ilyen irányú kérés befutott. Dmitrij Peszkov elmondta azt is, azért esett Carlsonra a választásuk, mert a megközelítése az ukrajnai háborúval kapcsolatban eltér az „egyoldalú” nyugati médiáétól. Dmitrij Peszkov szerint Carlson sem oroszpárti, sem ukránpárti, hanem Amerika-párti. Szerinte Nyugaton a nagy újságok meg sem próbálnak legalább pártatlannak tűnni a tudósításokban. Az ilyen lapokkal nem akarnak kommunikálni, mert nem gondolják, hogy hasznos lenne.

„A megosztó amerikai sztár újságíró Putyinnal készített interjúja tehát igazi a bomba, amely hatalmasat robban a félretájékoztató főáramú nyugati média alatt”

Az interjúban semmilyen újdonságot nem várhatunk, ám az újszülöttnek minden új. Az agymosott angolszász társadalmaknak lesz benne új. Az igazi bomba azonban magának az interjúnak az elkészülte. Az interjút – mint azt az influenszer Moszkvából elutazása előtt közzétette, február 9-re virradó éjszaka, magyar idő szerint 00 órakor – Tucker Carlson a saját weboldala, a TuckerCarlson.com mellett az X-en ingyenesen elérhetően és vágatlanul helyezi el, és Elon Musk állítólag megígérte neki, hogy nem blokkolja a posztot a közösségi hálózaton. Az újságíró elmondta azt is, hogy a csapata maga fizette a moszkvai utat, nem fogadott el pénzt senkitől, sok-sok hónapja készíti elő a találkozást. Az újságíró szerint a Fehér Ház kétszer is megpróbálta megzavarni a Putyinnal készült interjút. Carlson elmondta, hogy megpróbál interjút készíteni Volodimir Zelenszkijjel is, mert az ukrán elnökkel az amerikai médiában eddig közölt beszélgetések nem nevezhetők újságírói munkának, sokkal inkább propagandának. A Zelenszkijjel készített interjúkat Carlson hízelgő-meghunyászkodó gyakorlatoknak nevezte, amelyek „célja felerősíteni a nagyobb amerikai részvételről szóló követelést”.

„A hírre és „társadalmilag fontos információk manipulálását> emlegetve azonnal feltette Ukrajna ellenségeinek listájára az újságírót a szélsősége ukrán honlap, a Mirotvorec”

Felsikoltott az amerikai fősodor média is, a CNN például az amerikai nemzetbiztonsági érdekek elárulásával, veszélyeztetésével vádolta meg Tucker Carlsont, míg mások propagandát kiáltanak. Akadt olyan politikus is, aki ideiglenesen megtiltaná Carlson visszatérését az Egyesült Államokba. Természetesen nem maradhatott le a hiszterizálásban az Európai Unió sem. Az Európai Parlamentben azonnal felvetődött, hogy tiltsák ki Tucker Carlsont az Európai Unióból.

Pedig nincs másról szó, mint arról, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Az orosz politikusok nyilatkozata pedig nem propaganda, hanem az orosz nemzeti érdekek megfogalmazása.

„Azzal, hogy a nyugati fősodor média propagandának minősíti, és elhallgatja az orosz álláspontot, valójában cenzúráz”

Jó példa erre a ZDF mariupoli tudósítása körüli botrány is, pedig a német tévések csak bemutatták, mi van a városban, hogy a város él. Ezek a cenzorok talán fel sem fogják, hogy a nyugati média ezzel a szovjet idők gyakorlatát idézi. Vagy, hogy modern példával éljünk, mintha azt látnánk, hogy Ukrajna európaizálása helyett Európa ukránosodik.

moszkvater.com

Stier Gábor (moszkvater.com)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Béla67
2024. FEBRUÁR 23. [ 9:02 ]

Túlérett Ifjú, (elnézést kérek a tegezésért, elkerülte a figyelmemet; ez sajnos az állandó munkahelyi érzékenyítés következménye) nincs harag. Nálam sajnos az a hozzászólása, melyben a nyugati oldal negatívumairól ír nem jelenik meg.


Érett Ifjú
2024. FEBRUÁR 22. [ 21:06 ]

Zsenge Béla 67, (ha már Ön elkeresztelt engem, talán megengedi hogy én is ezt tegyem) azért túl nagy egyetértésről nincs szó köztünk, hiszen amíg én a mindkét oldalon jelenlévő negatívumokról írok, addig Ön igencsak egyoldalúan közelíti meg a témát. Egyébként, nem véletlen hogy nem tegezem le Önt, hiszen mi "Érettek" még ezt tanultuk a családban meg az iskolában.


Béla67
2024. FEBRUÁR 21. [ 8:56 ]

Túlérett Ifjú, örülök, hogy összességében nincs vita közöttünk. Magad írod le, hogy a nyugati propaganda is mást mond, mint a valóság. A NATO nem is vehetne részt a konfliktusban, hiszen védelmi szervezet (tagok részére), így Szerbiát, Irakot stb. sem ők támadták hivatalosan (ezek tények), Ukrajnában sem az ő zsoldosaik vannak jelen hivatalosan. Vagyis semmiben sem viselkedtek, fognak másként viselkedni, mint Oroszország (Kubai rakétaválság 1962.). Carlsonnal kapcsolatban is egyet értünk, hiszen újságíró, csak neki van neve hozzá, hogy Putyin szóba álljon vele. De nem hiszem, hogy bármelyik politikai újságírónak nem ez lenne a vágya, akár legyen szó Putyinról, akár Bidenről (vagy akinek épp képzeli magát). A szólás szabadságot remélem nem új értelmezed, mint Fekete-Győr.


Érett Ifjú
2024. FEBRUÁR 20. [ 22:17 ]

Béla 67, talán jobb lenne a tényekre koncentrálni és azokról beszélni - írni. Igen, a NATO harcban áll az oroszokkal, az utolsó ukránig, és ez még nem a 3. világ háború. habár azzá lehet. Carlsonnak az fordult meg a fejében, hogy itt most róla fognak beszélni, jót vagy rosszat, az teljesen mindegy, csak róla szóljanak a hírek, ez a szólás szabadsággal való visszaélés. ezt a másik oldalon elképzelhetetlennek tartom.


Béla67
2024. FEBRUÁR 20. [ 15:43 ]

Túlérett Ifjú, ezzel azt akarod mondani, hogy a NATO áll háborúban az oroszokkal? De még sorra kerülhet kérésed, esetleg az új NATO főtitkár jelölttel, Mark Rutte, volt holland miniszterelnök asszonnyal (persze, ha a NATO hivatalosan is érintett lesz - 3. világháború). Szerintem Carlsonnak megfordult a fejében, hogy Zelenszkijjel is készít interjút, de a demokratikus Ukrajnában azonnal halál listára került. Makai Ákos, miért lenne ez orosz propaganda, nekünk itt a szomszédban nem mondott semmi újat, a történelmi felvezetésen kívül a többi eddig is nyilvános volt. Max. a nyugati propagandán élők hallhattak némi új információt.


Érett Ifjú
2024. FEBRUÁR 19. [ 21:53 ]

Háború idején sz ellenség propagandája soha nem volt kívánatos vagy megtűrt. Most az lenne az igazságos, ha Carlston készítene egy beszélgetést mondjuk a NATO főtitkárával ugyanerről témáról és azt hozzáférhetővé tennék az orosz népnek is. Ennek nem sok esélye van.


Pad
2024. FEBRUÁR 18. [ 16:24 ]

Ákos, úgy látom, hogy az viszont magát egyáltalán nem zavarja, hogy a komplett nyugati média teljes mértékben egyoldalú ukrán propagandával sózza az emberek agyát. Az rendben van. Ha a másik fél kifejti álláspontját (legyen az bármi is), az már dezinformáció, álhír, hazugság. Nem lehet ennyire feketén-fehéren láttatni a dolgokat. Ezzel ismét az a liberális véleménydiktatúra igazolódik be, hogy semmilyen ellenvéleményt nem tűrnek meg, csakis az az egyetlen helyes vélemény, amit ők mondanak. A másik fél meg sem szólalhat, legfeljebb csak akkor, ha egyetértenek a fősodor narratívájával.


Makai Ákos
2024. FEBRUÁR 17. [ 11:47 ]

Miért kell a Vajmának az orosz propagandát nyomatnia? A moszkvater közismert, orosz kormány által támogatott (ál)hírportál. Stier Gáborról, a Magyar Nemzet szerzőjéről azt kell tudni, hogy nem sok választja el attól, hogy Putyin képével vonuljon fel a Pride-on. Ő jegyezte például azt a dolgozatot, amelyben a paksi bővítés mellett érvelve arról ömleng, hogyan látta egyszer személyesen, amint Putyin csippentett a szemével, és ez mennyire megnyugtató volt, és akkor ő már tudta,hogy minden rendben lesz :)


Pártpolitikába süllyedve - illusztráció
2024. OKTÓBER 13.
[ 11:31 ]
Havi tízezer euró fixszel - illusztráció
2024. OKTÓBER 10.
[ 13:13 ]
Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Bár az Aradon kivégzett honvédtisztek száma tizenhat, a nemzeti emlékezet mégis elsősorban az ezen a napon kivégzett tizenhárom...
2024. OKTÓBER 6.
[ 7:59 ]
Marcel Ciolacu ugyan árnyalta kicsit a képet egy esetleges RMDSZ-es, azaz magyar miniszterelnök kinevezéséről, Sorin Grindeanu szociáldemokrata alelnök hétfő esti kijelentése az RMDSZ-szel alkotott kétpárti koalíciós, s egy RMDSZ által jelölt kormányfő lehetőségéről nem volt véletlen elszólás vagy politikai hiba. A...
2024. OKTÓBER 2.
[ 16:25 ]
Szerbiában az utóbbi 12 évben a reálbérek nagyjából 46 százalékkal nőttek, azaz évente nagyjából 3,2 százalékkal emelkedtek. Ez a növekedés szilárd, de nem kiemelkedő, és nem kizárólag Szerbiára jellemző, hasonló folyamatok figyelhetők meg Romániában, Bulgáriában, és más délkelet-európai országokban is – írja...
2024. SZEPTEMBER 29.
[ 17:56 ]
Beolvasás folyamatban