Április, bolond, aki járja is! – honnan ered az egymás megtréfálásának szokása, mi köze Júdásnak az indás növényekhez, és miért április 1-jén jósoltak az elkövetkező időszak időjárására?

A bolondok napja, április 1-je a néphagyományban is egymás megtréfálásának napja volt. „Április, bolond, aki járja is!”, „április bolondja, május szamara!” csúfolódtak azon, akit sikerült lóvá tenni. A népszokás szerint, ha valakit rászedtek, „bolondját járatták vele”, ő lett „április bolondja”. A felnőttek a egymást és a gyerekeket is ugratták. Ehhez nem riadtak vissza az olyan csínyektől sem, mint hogy pénzt adtak a gyerekeknek, és a boltba küldték őket esernyőmagért, trombitahúrért, hegedűbillentyűért. A Magyar néprajz feljegyezi, hogy

Topolyán például a gazda a szomszéd tanyára küldte a kiskanászt szúnyogzsírért.

Száznap, negyvenes nap, az indás növények vetőnapja

Ez a téli napfordulótól számított századik nap, amit régen „száznapnak” is neveztek. „Negyvenesnap” is volt, ezek a napok a néphit szerint időjárásukkal azt mutatták meg, hogy milyen lesz a következő negyven nap időjárása. Elődeink számára meghatározó fontosságú volt, hogy következtetni tudjanak az elkövetkező időjárásra, hiszen mind az özönvízszerű tartós esőzés, mind az elhúzódó szárazság súlyos következményekkel jár a termésre nézve.

Ennek érdekében a népi hiedelemvilág igyekezett olyan napokat kijelölni, amelyeket a nemzedékről nemzedékre átadott, megfigyeléseken alapuló tudás szerint alkalmasnak tartottak arra, hogy megmutassák a következő hetek időjárását. A magyar parasztkalendáriumban április 1-je, azaz Hugó napja mellett számos további „negyvenesnap” van: vízkereszt, Piroska, Pál fordulása, gyertyaszentelő, a negyven vértanú napja, József, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Medárd, Margit, Sarlós Boldogasszony, István, Kisasszony napja, Péter és Vendel.

A hagyományos népi gazdálkodásban április 1-jét alkalmatlannak tartották a munkavégzésre, mert úgy vélték, bármibe fognak, annak szerencsétlen végkimenetele lesz.

A népi hiedelem szerint Júdás ezen a napon akasztotta fel magát, ezért egyetlen kivételt tettek: az indás növények vetésére alkalmasnak tartották a napot.

A kivétel alapja az akasztókötél és az inda hasonlósága lehetett.

Ókori eredet, naptárváltás, szeszélyes április

Az április elsejével kapcsolatos szokások eredete az ókorba nyúlik vissza. Bizonyos teóriák szerint a tavasz érkezésének örömünnepeként már az ókorban is megtartották, majd a szaturnáliák vagy a Neptun-ünnepek folytatásaként maradt fenn, más feltételezés szerint azonban ősi kelta szokás maradványa.

Egy elmélet szerint az április 1-jei szokások a 16. század végének Franciaországához kapcsolódnak. A tridenti zsinat döntését követve ekkor tértek át a Julianus-naptárról a Gergely-naptárra, amivel az új esztendő napja is átkerült április 1-jéről január 1-jére. Az embereknek viszont kellett egy kis idő, amíg megszokták az új naptárt, és még jó ideig április 1-jén ünnepelték az újévet.

A hónapra jellemző változékony időjárás is szerepet kaphatott a tréfás szokások kialakulásában. Nem véletlenül nevezik áprilist szeszélyesnek, a kiszámíthatatlan időjárás valóban hozzájárulhatott ahhoz, hogy az emberek úgy érezzék, nemcsak a hónap első, de az összes napján a bolondját járatják velük.