A következő évtizedben Szerbiában több mint félmillió aktív dolgozó éri el a nyugdíjkorhatárt, ami a jelenlegi foglalkoztatotti állomány közel ötödét jelenti.

A 2024-es adatok szerint 2,4 millió munkavállalóból 527 ezren voltak 55–64 évesek, miközben a 10–14 éves korosztály létszáma alig haladja meg a 320 ezret. A munkaerő-utánpótlás már most szűk keresztmetszetbe ütközik, ráadásul a fiatalok elvándorlása tovább fokozza a nyomást. A nyugdíjrendszer fenntarthatósága így kézzelfogható kérdéssé válik: jelenleg 2,8 millió foglalkoztatottra 1,6 millió nyugdíjas jut, és ez az arány tíz éven belül várhatóan tovább romlik. Előrejelzések szerint 2041-re minden negyedik lakos 65 év feletti lehet, olvasható a NIN portálon.

A demográfiai folyamatok iránya egyértelmű: kevesebb gyermek születik, a fiatal munkaképes korosztály egy része külföldön próbál szerencsét, a társadalom pedig gyorsan öregszik. A bevándorlás enyhíthet ugyan a hiányon – a külföldi munkavállalók száma ma már meghaladja a százezret –, de a nettó egyenleg törékeny. A kínálat szűkülése bérnyomást és versenyképességi kockázatokat hordoz, miközben az adó- és járulékbevételek egyre szűkebb bázison oszlanak meg.

Mit bír el a nyugdíjrendszer?

A jelenlegi arány – 1,7 aktív dolgozó jut egy nyugdíjasra – már most a fenntarthatóság határát súrolja. A szakértők szerint az egészséges szint legalább 3,5–4 lenne. Bár a rendszer az állami garanciák, a formális foglalkoztatás bővülése és a nyugdíj melletti munkavégzés terjedése miatt egyelőre stabil, reális kockázat, hogy a nyugdíjak emelkedése a következő években nem tart majd lépést a bérek növekedésével. A járulékfizetők köre lassan szűkül, még ha a magas ellátások aránya viszonylag alacsony is.

Lehetséges válaszok: Bevándorlás, aktivitás, technológia?

Rövid távon a külföldi munkaerő beáramlása, célzott és tisztességes szabályozással, valamint gyors engedélyezéssel enyhítheti a hiányt. Középtávon a rugalmas foglalkoztatás, az idősebbek munkában tartását ösztönző adókedvezmények és – ha társadalmi párbeszéd mellett, fokozatosan történik – a nyugdíjkorhatár finomhangolása csökkentheti a rendszerre nehezedő nyomást. Hosszabb távon a termelékenység növelése (automatizáció, digitalizáció), a szakképzés és átképzés fejlesztése, valamint a családpolitika és a közszolgáltatások – lakhatás, egészségügy, oktatás – minőségi javítása jelenthet tartós megoldást.

A fiatalok megtartása lehet a kulcs?

Végső soron az dönti el a következő évtized mérlegét, hogy a pályakezdők és a fiatal családok számára vonzóbbá válik-e az itthoni élet. Ha sikerül növelni az aktivitási rátát, bővíteni a hiányszakmák célzott képzését, valamint kiszámítható és minőségi életfeltételeket kínálni, a félmilliós nyugdíjba vonulási hullám nem megrázkódtatás, hanem irányváltás lehet – egy termelékenyebb, ellenállóbb gazdaság felé.