Magyar Összefogás: csak felében pártlista
Pásztor István nyilatkozata a Magyar Szónak: A vajdasági magyar lista a jövő hét végéig elkészül
Betűméret:
Készül a reprezentatív lista, amely mindenki reményei szerint széleskörűen képviseli majd a vajdasági magyarság érdekeit az új Magyar Nemzeti Tanácsban. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István már több megbeszélést is folytatott a civil szervezetek, az egyházak, a művelődési szféra és a média képviselőivel, írja a lap. A listán szereplők kevesebb mint fele lenne VMSZ által delegált, míg több mint fele nem párttag, hanem a vajdasági magyarság független képviselője. A lista neve szinte biztosan Magyar Összefogás lesz, tudta meg Pásztor Istvántól a Magyar Szó.– Túl vannak több megbeszélésen, kedden Szabadkán találkoznak az értelmiségiekkel. Hogy halad a munka?
– A munka egészen jól halad, valamikor a jövő hét végén befejezzük a konzultációkat, és biztos vagyok abban, hogy egy közösségi reprezentatív lista fog kialakulni, amelynek 35 jelöltje lesz. A feltételezések szerint – mivel még nem fejeződtek be a konzultációk, én mindent feltételesen mondok – a 35 jelölt kevesebb mint felét a VMSZ állítja, tehát maximum 17-et, több mint a felét pedig, vagyis minimum 18-at a civil szféra, az értelmiségi szféra illetve az egyházak adnák. Eddig befejeződtek a konzultációk az egyházakkal, ők jelölteket javasoltak a listára, mindhárom történelmi egyház négy püspöksége egyházi személyeket javasolt. Továbbá befejeződtek a konzultációk a civil szférán belül az oktatással, ösztöndíjazással, a tudományos élettel, a diáksegélyezéssel foglalkozó szférával, a művelődési, továbbá a média szférával, illetve a kisebbségvédelmi területen működő szervezetekkel, valamint az ifjúsággal. Öt különböző beszélgetésen több mint 150 emberrel volt alkalmam erről beszélni. Ezek sikerrel zárultak. Még hátra van a jövő héten egy találkozó az értelmiségiekkel – ezt a kifejezést én nagyon feltételesen mondom –, tehát azokkal, akik a magyar közélet jelentős szereplői, de nem civil szervezeti formában. Ezek alkotók, egyetemi tanárok, intézményvezetők, szerkesztők, főszerkesztők. Erre kerül sor kedden, ezt követően pedig a hét végéig ki fog alakulni a teljes lista, nyilatkozta a VMSZ elnöke a napilapnak.
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

