A zsablyai magyar áldozatok emléke előtt tisztelegtek
Betűméret:
Zsablyán, a néhai katolikus temetőben, a két éve álló, gazzal benőtt kőkeresztnél emlékeztek az 1944-45-ben, több száz ártatlanul kivégzett zsablyai magyar emberre. A Himnusz eléneklése után a szervezőbizottság nevében Matuska Márton publicista, az 1944-45-ös vérengzések kutatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Franjo Lulić, titeli plébános mondott imát. A kegyeleti főhajtáson első alkalommal vett részt zsablyai elöljáró, Čedomir Božić, polgármester személyében, aki jelenlétével megerősítve hangsúlyozta: az együttélés lehetséges, és minden második világháborús ártatlan áldozat emléke előtt főt kell hajtanunk, és tovább kell lépnünk, hogy építsük a jobb jövőt.
Nikowitz Oszkár, Magyarország belgrádi nagykövete emlékező beszédében kiemelte, hogy neki is vannak kötödései ehhez a gyászeseményhez, hiszen két hozzátartozója emlékére is letenné a virágcsokrot, ha tudná, hol nyugszanak.
- Majdnem hetven év elteltével kipusztulva mindenkinek a szívéből minden bosszúvágy, harag, keserűség, és csak a gyász vesz erőt a lelkeinken, és csak a halottak tisztelete. A történelmet felfogjuk úgy, ahogy történt, de a halottainkra szeretnénk emlékezni, és a halottainkat hősként, tisztességes emberként tisztelni az emlékeinkben – mondta a nagykövet, aki nyilatkozatában még hozzáfűzte: nyílt titok, hogy jövő év tavaszán sort szeretnének keríteni a nagy megbékélési gesztusra, amiről elnöki ígéret is elhangzott Budapesten.
- A tervek szerint erre éppen a zsablyai és csúrogi járásban kerül sor, hiszen itt a sajkási háromszögben történtek mindkét oldalról az atrocitások. Ennek lesz igazán szimbolikus ereje, ha a két nép itt hajt fejet egymás áldozatai előtt, és itt kéri egymás bocsánatát, akkor ez egy tartós, őszinte barátsággá, közös jövővé fog alakulni – mondta Nikowitz Oszkár.
A megemlékezésen Györe István, a VMDK képviseletében mondott alkalmi beszédet, majd Rácz Szabó Lászlónak, az MPSZ elnökének levelét Matuska Márton olvasta fel, aki a VMDP és a szervezőbizottság nevében is szólt, felidézve a múltat, és a közelmúltat.
- Most 2012-ben fellángolt bennünk a remény, miután Áder János és Tomislav Nikolić, a két államfő megbeszélték azt, hogy ilyen megemlékezéseket itt is kell tartani, és másutt is. Továbbá, hogy mindenhova, ahol szükséges, méltó emlékművet kell állítani, hogy ne szégyelljük, hogy gyalog, sárban ide kell jönni, hanem egy megfelelő út is vezessen ide, és hogy csakugyan megérjük azt, hogy megtudjuk, kik vannak a tömegsírokban – mondta Matuska, majd még hozzáfűzte, hogy reményei szerint megnyílnak.
A beszédek után az emlékezők elhelyezték a kegyelet virágait, az említetteken kívül még Csőke Csaba, a VMSZ temerini szervezetének elnöke is koszorúzott, továbbá a polgárok, illetve az ártatlan áldozatok hozzátartozói, rokonai.
Kónya-Kovács Otília
Az Újvidéki Fellebbviteli Bíróság másodfokú ítéletében húsz év börtönre ítélte azt az óvodai pedagógiai asszisztenst, akit a hódsági óvodában gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt vontak felelősségre. Az elsőfokú ítéletet ezzel megváltoztatták, és a vádlott a kiszabható legsúlyosabb...
2026. JÚNIUS 29.
[ 17:37 ]
Tizenhárom vajdasági önkormányzat kap támogatást kulturális infrastruktúrájának felújítására és felszerelésére: a tartományi költségvetésből összesen 120 millió dinárt fordítanak művelődési házak, múzeumok és más, köztulajdonban lévő kulturális létesítmények korszerűsítésére. A szerződéseket hétfőn...
2026. JÚNIUS 29.
[ 16:55 ]
Egy eddig ismeretlen férfi holttestét találták meg hétfő reggel a nagybecskerekiek közkedvelt homokos fürdőhelyén, a Peskarán. A Tanjug értesülése szerint a test már bomlásnak indult, ezért az elhunyt személyazonossága egyelőre nem ismert. A holttestet boncolásra küldték, hogy megállapítsák az áldozat kilétét és a...
2026. JÚNIUS 29.
[ 13:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

