Vajdaság
Újvidék: A haladók egy újságon át sorolják eredményeiket
Betűméret:             

A Szerb Haladó Párt (SNS) görkorcsolyás aktivistái Újvidéken egy 365 nap haladás című újságot osztogattak, amelyben az SNS által vezetett újvidéki hatalomnak az elmúlt egy év alatt elért eredményeit ecsetelik. Az SNS az újság 24 oldalán át írja le mindazt, amit a városi hatalom a haladópártiak hatalomra kerülése, azaz 2012 szeptembere óta elért.

Az újság alcíme szerint a 356 nap haladás „az újvidékieknek és mindazoknak szóló újság, akik az igazságra kíváncsiak”, a főcím szerint pedig „a kommunális szektor nagy beruházásairól” írnak benne.

Mint arról hírt adtunk, korábban az ellenzéki Demokrata Párt (DS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) egymástól függetlenül tiltakozó akciót szervezett a Szerb Haladó Párt által vezetett, egy éve regnáló újvidéki városi hatalom ellen.

Az ellenzéki erők azzal vádolták a városvezetőket, hogy egy év alatt egyetlen beruházást sem valósítottak meg Újvidéken, túlzott mértékben alkalmazták a pártkádereiket a köz- és kommunális vállalatokban, valamint romlott a város biztonsága is, tehát Újvidék tönkremegy.

Mint ismeretes, Újvidéket a Szerb Haladó Párt (SNS), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), a Szerbiai Demokrata Párt (DSS), a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO), valamint a Harmadik Szerbia és a Drina–Dinári–Duna szervezetek irányítják. Az utóbbi két szervezet nem vett részt a múlt év májusában megtartott választásokon, hanem a Dveriből és a Roma Demokrata Pártból jöttek létre.

Ellenzéken a Demokrata Párt (DS), a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) és a Szerb Radikális Párt (SRS) van Újvidéken. (Beta)

Közel 90 millió dináros beruházással naperőmű épül Beodrán, Törökbecse községben. Az Arhar 1 elnevezésű létesítmény munkálatainak kezdetét mára, azaz szeptember 21-re jelentették be, az átadás pedig a tervek szerint 2027. április 30-án várható – írja az eKapija. A fotovoltaikus erőművet egy 15.300...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 15:30 ]
Két személyt őrizetbe vettek adócsalás, adóelkerülés és pénzmosás gyanúja miatt az Expo 2027-hez kapcsolódó munkák ügyében. Az újvidéki Felső Ügyészség szerint a gyanúsítottak fiktív számlák alapján összesen 28,7 millió dinárt fizethettek ki olyan munkákért, amelyeket valójában nem végeztek el. További...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:33 ]
A hétvégi nyárias meleg után hétfőre jelentősen visszaesett a hőmérséklet Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli órákban még többfelé erősen felhős idő várható, helyenként rövid ideig eső is előfordulhat, délutántól azonban észak felől fokozatosan felszakadozik a...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 7:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó