Vajdaság
Rehabilitáltak a partizánok által kivégzett 113 hódsági németet
Történelmi jelentőségű bírósági döntés Zomborban
Betűméret:             

Az illetékes bíróság 113 olyan hódsági németet rehabilitált, akiket a partizánok 1944 őszén ártatlanul kivégeztek.

Történelmi jelentőségű bírósági döntés született a Vajdaságban, ahol a zombori Felső Bíróság rehabilitált 113 olyan hódsági németet, akiket a kommunista partizánok 1944 őszén ártatlanul kivégeztek.

Ez az első olyan rehabilitációról szóló bírósági határozat, amely nem egyénekre, hanem kivégzettek egy csoportjára vonatkozik. „Ez egy fontos lépés a jó irányba, várjuk a továbbiakat is, hiszen 1944-től 1948-ig a kommunista hatalom 67 ezer német civilt gyilkoltatott le Jugoszláviában” – mondta a Kossuth Rádiónak Weiss Rudolf, a Német Népi Szövetség elnöke.

"A történtek jó példával szolgálhatnak az 1944-45-ös délvidéki magyar áldozatok ügyében is" – nyilatkozta a Krónikának az atrocitásokat kutató Matuska Márton, hozzátéve: egy német civil szervezet kezdeményezte a rehabilitációt a bíróságon, és Magyarországon is létezik ilyen szervezet, ezért mindenképpen lépni kell. "Ehhez azonban arra van szükség, hogy a pártok vezetői közösen segítsenek egy ilyen szervezetnek" – hangsúlyozta a kutató. (Kossuth Rádió)

Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó