Vajdaság
Huszonhatezer magyar gyermek kap anyaországi oktatási-nevelési támogatást Vajdaságban
Ismét jár a támogatás az óvodáskorúaknak
Betűméret:             

Répás Zsuzsanna, Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára ma Szabadkán hat magyar családnak adta át személyesen a 2013/14-es évre szóló oktatási-nevelési támogatást.

„2001-ben indítottuk el az oktatási-nevelési támogatást a státusztörvény keretén belül. Mára a Kárpát-medencében több mint 250 ezer gyermek kapja ezt a támogatást. Nagyon fontos volt, hogy 2010-ben a kormányváltást követően egyik első intézkedésként újra kiterjesztettük a támogatást az óvodásokra, hiszen ez volt az eredeti elképzelés is” – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a kisgyermekek a családi fészekből kikerülve rögtön magyar nyelvű közösségekbe kerüljenek. Erre szeretnék felhívni a szülők figyelmét is az oktatási-nevelési támogatáson belül több különböző programmal, mint amilyen a külhoni magyar óvodák éve program, az idei kisiskolások éve, szakmai továbbképzések és más határon átnyúló kezdeményezés. „Azt szeretnénk, hogy minél több gyermek járjon magyar óvodába, magyar iskolába és az oktatás is minél magasabb színvonalú legyen” – mondta a helyettes államtitkár.

A látogatáson jelen volt Korsós Tamás, a szabadkai Magyar Főkonzulátus főkonzulja, Pirityiné Szabó Judit, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága Kapcsolattartási Főosztályának vezetője, Pásztor István, a tartományi képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Fejes Viktor, az OTP Bank lakossági és értékesítési igazgatója, valamint a vajdasági CMH irodák képviselői. A CMH irodák 10 éve segítenek az oktatási-nevelési támogatás kiosztásának megszervezésében az OTP Bankkal közösen.

26 115 gyermek részesül ebben a pályázati évben oktatási-nevelési támogatásban, ami 17 908 családot érint. Egy módosításnak köszönhetően idén az óvodáskorú támogatottak száma Vajdaságban eléri a 4000 főt, ami a tavalyi év duplája, emellett kisiskolások, középiskolások, egyetemisták és a speciális képzésben résztvevő diákok részesülnek a magyarországi támogatásban – számoltak be az iroda munkatársa, Bús Ottó. A mai napon megkezdik az értesítések postázását, illetve a támogatások kifizetését, ami a tervek szerint december 9-éig lezajlik.

Basity Gréta

Görögországi nyaralásra indult hétfőn a bajmoki Gál házaspár, a 62 éves Zorica és György, ám útjuk tragédiába torkollott a Belgrád–Niš autópályán, Kolarinál. A házaspár autójába hátulról belehajtott egy teherautó, amelyet a rendőrség szerint marihuána hatása alatt vezetett egy 27 éves jagodinai férfi. Zorica...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 14:26 ]
Súlyos közlekedési baleset történt Alibunár és Keviszőlős (Seleuš) között: egy 43 éves férfi a gyanú szerint ittasan, nem megfelelő sebességgel vezetett, majd elvesztette uralmát az autó felett, amely lesodródott az útról és felborult. A járműben a férfim kívül felesége és hat kiskorú gyermekük utazott; heten...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 11:04 ]
Az elmúlt 24 órában több szabadtéri tűz is keletkezett a Tarcal-hegység (Fruška gora) déli lejtőin, Mitrovica környékén. A lángok főként tarlót és alacsony növényzetet érintenek, az oltást pedig az erős szél nehezíti, amely gyorsan továbbterjesztheti a tüzet. A tűzoltók és a közterület-felügyelet egységei...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 16:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó