Vajdaság
Pásztor István: Együttműködésre van szükség a parlamentek között
Betűméret:             

Együtt kell működnie a tartományi és a köztársasági parlamentnek, jelentette ki Pásztor István vajdasági házelnök.

Pásztor leszögezte, az elkövetkező hat hónapban nagyon komoly feladat vár a tartományi és köztársasági parlamentre, ugyanis össze kell hangolniuk Vajdaság statútumát Szerbia alkotmányával, továbbá, ki kell dolgozni a Vajdaság pénzeléséről és a Vajdaság hatásköreiről szóló törvényeket.

„Ezt csak együttműködéssel, megbeszélésekkel és megoldáskereséssel lehet véghezvinni. Nincs alternatíva. Az elkövetkező hat hónapban le kell zárnunk ezt a folyamatot, mert különben összeomlik Szerbia jogrendszerének egy jelentős része” – mondta Pásztor István a Nebojša Stefanović köztársasági parlamenti elnökkel közös sajtótájékoztatóján a vajdasági parlament épületében.

Pásztor értékelése szerint a tartományi és a köztársasági parlament jó együttműködése arról tanúskodik, hogy az együttműködés lehetséges, még akkor is, ha különbözik is a parlamenti többség összetétele.

„Egy bizonyos pillanatban úgy tűnhet, hogy haszontalan megjelenni és felszólalni, mint ahogy ez a költségvetési vita esetében is történt. De ez csak első ránézésre tűnik így, mert ma jobb a kölcsönös megértés, mint egy évvel ezelőtt volt” – mondta a tartományi házelnök.

Nebojša Stefanović ugyanakkor kijelentette, a vajdasági parlament hozzájárulhat Szerbia alapvető céljának eléréséhez. A cél pedig az, hogy Szerbia minél gyorsabban és hatékonyabban haladjon az Európai Unió felé, és 2020-ban teljes jogú taggá váljon. (Beta)

Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó