Vajdaság
Az európai integrációról tárgyalt a tartományi képviselőház
Betűméret:             

Vajdaság és az Európai Unió más régiói közötti jó együttműködés fontos lehet a jövőben Szerbia európai integrációja szempontjából - hangzott el hétfőn Újvidéken azon az ülésen, amelyet a tartományi parlament tartott az európai integráció témakörében.

Az eseményen a szerb parlament elnöke, a szerbiai EU-delegáció vezetője és az illetékes miniszterek is részt vettek.
Michael Davenport, az EU szerbiai misszióvezetője kiemelte, azok a kapcsolatok, amelyeket Vajdaság a többi európai régióval ápol, illetve azok a tapasztalatok, amelyekre a Duna-stratégia megvalósítása közben tett szert, jelentősek lehetnek Szerbia európai integrációja szempontjából.

"Vajdaság a többnemzetiségű és többvallású közösség modellje, és őszintén remélem, hogy ez a jövőben is így marad" - hangsúlyozta Davenport.

A vajdasági vezetők az ülésen kijelentették: a tartomány képviselői készen állnak arra, hogy csatlakozzanak az európai uniós csatlakozási tárgyalásokban részt vevő szerb tárgyalócsoporthoz, és a regionális együttműködés terén szerzett tapasztalataikkal hozzájáruljanak a megbeszélések sikeréhez.

Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Vajdaság már eddig is számos határon átnyúló programban vett részt a már uniós tagállamok tartományaival és régióival.

Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke pedig emlékeztetett arra, hogy az egykori Jugoszlávia majdnem 24 évvel ezelőtt kérte már a felvételét az Európai Gazdasági Közösségbe. "Ez tanulságos, mert azt mutatja, hogy ha nem használjuk ki a lehetőségeket, akkor könnyen elveszíthetünk 24 évet" - tette hozzá.

A vajdasági képviselőház az Európai Régiók Gyűlésének a tagja, és ennek is fontos szerepe lehet a jövőre nézve - jelentette ki Nebojša Stefanović, a szerb parlament elnöke. Hozzátette, hogy nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni a vidékfejlesztésre.

Az ülésen elhangzott az is, hogy a decentralizált és több régióra osztott országok gazdaságilag fejlettebbek és működőképesebbek, ezért Szerbia esetében is ezt az elvet kell követni. (MTI)

Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó