Vajdaság
Megemlékezés Járekon: "Felkiáltójelnek szánjuk ezt az egyszerű fakeresztet"
Betűméret:             

A járeki emlékmű mellett felállított fakeresztnél gyűltek össze ma az emlékezők, hogy elhelyezzék a kegyelet virágait annak a több ezer német, magyar és más származású ártatlan áldozatnak az emlékére, akik 1944 és 1946 között a gyűjtőtáborrá átalakított településen veszítették életüket.

Járekon közel hatezer felnőtt, és ezer gyermek vált áldozatává az akkori gyűlöletnek, éhezésnek, a jugoszláv kommunista partizánhatóság által létesített koncentrációs táborban közel 200 magyar vesztette életét. Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke megemlékező beszédében kiemelte,az idén felavatott emlékmű elkészültét pártjuk politikai munkája előzte meg, az emlékhely szövege azonban nem tesz említést a magyar áldozatokról. - Az emlékhely nem kis mértékben nekünk köszönhetően is, megépült, és méltó keretek között felavatásra került. Egyrészt örömet okozva mindannyiunknak, másrészt csalódást is okozva nekünk, magyaroknak. Hiszen rólunk megfeledkeztek. Azt kell mondjuk, ismerve az ügy részleteit, hogy szándékosan, hiszen a községi önkormányzat és a Duna menti Svábok közötti megállapodás eredetileg még tartalmazta a magyarokra való emlékezést is. Mint tudjuk, erről szó sincs! Az emlékhelynek sem a német, sem a szerb, sem a magyar szövege nem tesz említést a magyar áldozatokról.

Hosszú ideig láttuk a makacs ellenállást, amellyel megpróbálták letagadni az egykori haláltábor létét. Ez az ellenállás a német áldozatok vonatkozásában megszűnt, a magyarok tekintetében viszont tovább tart. A járeki tábor magyar áldozatainak emlékét mintha ki akarnák törölni a történelemből, pedig ami egyszer megtörtént, azt többé soha senki nem teheti meg nem történtté.

Eredetileg azt szerettük volna, ha a járeki emlékmű valamennyi áldozatra egyként emlékezik, hiszen együtt szenvedtek és egymásra dobálva kerültek a tömegsírokba. Nem a mi vétkünk, hogy mégsem így történt, ez azonban nem jelenti azt, hogy ebbe bele is nyugszunk.

Egyelőre figyelmeztető felkiáltójelnek szánjuk ezt az egyszerű fakeresztet, de természetesen más lépéseket, józan, baráti javaslatokat is tenni fogunk a magyarok teljes értékű kegyeleti jogának érvényesítése érdekében, összhangban a szerb-magyar megbékéléssel és kitartóan jogaink védelmében - tette hozzá a párt elnöke.

Szungyi László főesperes plébános megáldotta a fakeresztet, az emlékezők elénekelték a himnuszt, majd a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának képviselői elhelyezték a kegyelet koszorúit.

Ádám Csilla

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó