Vajdaság
Megemlékezés Csúrogon: "A múltat nem lehet kitörölni az emlékezetből"
Betűméret:             

Csúrogon, a település határában, a valamikori sintérgödörnél felállított emlékhelynél gyűltek össze ma délután az emlékezők, azon a helyen, ahol 1944 őszén a környékről összegyűjtött több ezer magyar férfit lemészárolták a szerb partizánok.

Térségünkön végigsöprő szélvihar miatt a megemlékezés a tervezettnél rövidebb ideig tartott. A himnuszt követően egy szavalat hangzott el, majd a megjelent szervezetek és intézmények vezetői elhelyezték az emlékezés koszorúit.

Az eseményen jelen voltak a történelmi egyházak képviselői, Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jasmina Mina Jurišin, a Razzia 1942 Emlékegyesület titkára, valamint Teleki Júlia a csúrogiak kálváriájának egyik túlélője.

Hajnal Jenő, a szervező Magyar Nemzeti Tanács elnöke a megemlékezést követően elmondta, a megbékélés, a szerb-magyar együttműködés olyan lehetőségét látják Csúrogon, amelyet soha korábban nem tapasztaltak.

- Ez az időjárás és minden arra figyelmeztet bennünket, hogy feledni, kitörölni az emlékezetből nem lehet a múltat. Ilyen viharban is, de az emberek ekkora kitartással itt vannak, együtt imádkozunk, együtt érezzük mindazoknak az életútját, akiknek mivel magyarok voltak, meg kellett halniuk. Azt hiszem, hogy ez az a pillanat, amikor az ember a meghatódottságtól, az elhangzott énekektől, az imáktól úgy érzi, hogy érdemes ide eljönni, zarándoklatként felfogni ezt az utat - mondta az MNT elnöke.

Ádám Csilla

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó