Vajdaság
Magyarkanizsa: Első ízben teljes egyetértésben a hatalom és az ellenzék a képviselő-testület ülésén
Betűméret:             

A mintegy háromórás ülés alatt a képviselők 22 napirendi pontról tárgyaltak, amelyeket kivétel nélkül egyhangúlag, ellenszavazat nélkül fogadtak el. Lehet, hogy korábban igen, de a testület mostani felállásában ilyen még nem történt. Nem is maradt a dolog észrevétel nélkül: Szarapka Ede, a képviselő-testület alelnöke jegyezte meg, hogy az ő mandátuma idején ilyesmi még nem fordult elő. Amennyiben ehhez hozzátesszük, hogy ezúttal az ülés végén elmaradtak a képviselői kérdések és javaslatok is, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy a magyarkanizsai községi képviselő-testület mai ülése precedens értékű volt.

Maga az ülés az előző összejövetel jegyzőkönyvének elfogadásával és az előre kézbesített napirend bővítésével kezdődött. Ezt követően Marija Milovanović, a testület tikára beadta lemondását, mivel a Községi Közigazgatási Hivatal élére távozik. A testület virágcsokorral köszönte meg neki tíz éves titkári munkáját. A képviselő testület titkári teendőit a jövőben Rácz Major Diána, okleveles jogász tölti be, aki azonnal el is foglalta helyét a munkaelnökségben.

Az ülés napirendjén többnyire a községi alapítású és más intézmények idei munkatervei szerepeltek, elsőként azonban a képviselők jóváhagyták két ingatlannak a Magyarkanizsa község köztulajdonába való megszerzésére irányuló eljárás megindítását. Elfogadásra került a Községi Szociális Központ, a Zentai Történelmi Levéltár, a Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ, a községi Vöröskereszt, a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ, a Tiszamenti Információs Fejlesztési Központ és a Községi Sportszövetség 2018-as programja is.

A képviselők ugyancsak egyhangúlag szavazták meg a községi foglalkoztatási cselekvési tervet, a katasztrófavédelmi törzskar idei munkatervét és a Magyarkanizsai Egészségház ez évi programját is. Jóváhagyták a horgosi Tisza Menti Vízművek műszaki szolgáltatásainak új árjegyzékét, majd határozati javaslatot fogadtak el a községi hatáskörbe tartozó ügyek felügyelőségi ellenőrzését egyeztető bizottság megalakításáról, végül felmentették a Regionális Kreatív Műhely igazgatóbizottságának elnökét, akinek helyére Dobó László magyarkanizsai lakost nevezték ki.

Az intézmények munkaterveinek ismertetése során az illetékesek több jó hírrel is szolgáltak. Zoran Teslić, a Községi Tanács sporttal és ifjúsággal megbízott tagja elmondta, hogy hamarosan befejeződik a Partizan sportközpont felújítása, ahol a nyár folyamán sportra szakosodott főiskolai és egyetemi hallgatók illetve testnevelés szakos felnőttek tartanak majd foglalkozásokat a gyerekeknek. Az Egészségház igazgatónője, Gyólay Karolina azzal örvendeztette meg a képviselőket, hogy egy héten belül befejezik az intézmény újabb épületében decemberben elromlott fűtőrendszer javítását és újra meleg rendelők és várótermek fogadják majd a pácienseket. A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központban az idén tervezik az úgynevezett Tudománypark kialakítását, amely nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek is hasznára lehet majd, újságolta Varjú Potrebić Tatjana igazgatónő.

Sajnos nem csak jó, hanem rossz híreket is hallhattak az ülés résztvevői. Telek Krisztina, a Községi Szociális Központ igazgatónője ugyanis elmondta, hogy az intézmény ugyan mindent elkövet, hogy teljesíteni tudja a rá háruló, egyre szaporodó feladatokat, de az érvényben lévő köztársasági megkötések miatt nem tud új alkalmazottakat felvenni, pedig nem kevesebb, mint öt szociális munkásra lenne égető szüksége.

Bödő Sándor

Tűz ütött ki a kelebiai erdőben - illusztráció
2026. JÚLIUS 4.
[ 16:23 ]
A korábbi napokhoz képest alacsonyabb hőmérsékletekkel kezdődött a péntek Vajdaságban. A reggeli órákban még többfelé erősen felhős volt az ég, helyenként csapadék is előfordult. A délelőtt folyamán azonban fokozatosan megszűnik a csapadék, és egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. A legmagasabb nappali...
2026. JÚLIUS 3.
[ 8:56 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki, valamint jóváhagyta a Vajdaság Mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út Zomborig tartó szakaszának előkészítő munkálatait. Az érintett szakasz a magyar határnál lévő Béreg és Zombor között húzódik. Az...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:53 ]
Stabil állapotban van az a 26 éves fiatalember, akit ma lőttek meg Újvidéken – közölte a Vajdasági Klinikai Központ. A tájékoztatás szerint a sérült jobb combját érte lövés. A sürgősségi központba érkezésekor eszméleténél volt, kommunikált és a keringése is stabil volt. A lövöldözés valamivel délután...
2026. JÚLIUS 1.
[ 19:16 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó