Vajdaság
Szabadka: Harminc menekült család jut gazdálkodásra alkalmas falusi házhoz
Betűméret:             

A kilencvenes évek háborús eseményei során Horvátországból és Boszniából Szabadkára menekült harminc család írta alá kedden azt a szerződést, amely révén a falusi gazdálkodásra alkalmas házat kapnak a regionális lakhatási program keretében, amelyhez összesen 330 ezer eurót biztosítottak.

Az RTV által megszólaltatott Željka Tot és családja Eszék környékéről menekült a háború elől. Most, 27 évnyi albérlet után férjével és két fiával beköltözhet a saját házába Bajmokon.

“Ez az első alkalom, hogy Szabadka részt vesz ilyen jellegű projektumban. Az önkormányzat a jövőben is figyelmet fog fordítani erre a progremra, hogy azok számára, akiket a kilencvenes évek háborúi sodortak ide, s lakáshelyzetük évtizedek óta megoldatlan, nem ritkán megalázó körülmények között élnek, végre megoldást tudjunk kínálni”, mondta Bogdan Laban szabadkai polgármester.

A házvásárláshoz szükséges pénzeszközöket külföldi donációk biztosították. “A szerződést ma 30 család írta alá, a projektum teljes értéke 330 ezer euró. Minden család 11 ezer eurót kap gazdálkodásra alkalmas falusi ház vásárlására”, nyilatkozta Bojan Stević önkormányzati államtitkát.

A kilencvenes évek háborús menekültjeinek lakásgondjait megoldó regionális program az EBESZ és az UNHCR támogatásával zajlik, a pénzeszközöket pedig az Európai Unió, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Norvégia, Svájc, Dánia, Törökország, Luxemburg, Ciprus, Románia, Csehország, Szlovákia és Magyarország biztosítja.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó