Vajdaság
Kapunyitás a magyarkanizsai strandon
Betűméret:             

Hivatalosan is megkezdődött a fürdőidény Magyarkanizsán. Noha a Tisza vizének hőmérséklete már egy ideje alkalmas a fürdőzésre, és sokan már egy-két hete rendszeresen úsznak is a folyóban, a városi strandot június 15-e helyett csak ma nyitották meg a nagyközönség előtt, az elmúlt napok esői és zivatarai miatt előbb ugyanis nem sok értelme lett volna.

A mai megnyitón a községi illetékesek számoltak be az újságíróknak azokról az újdonságokról, amelyek az idén várják a magyarkanizsai strandra érkezőket.

„Idén tavasszal rengeteg munkát fektettünk abba, hogy a strandot szebbé, kényelmesebbé, vonzóbbá tegyük” - mondta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere. „Különösen a medence környékének a rendezésére figyeltünk oda, amit az idegenforgalmi minisztérium jóvoltából tudtuk megvalósítani. Nem csak a medencéket, hanem a strand egész területét rendbe tettük és korszerűsítettük, mégpedig annak érdekében, hogy minden korosztály, minden időben megtalálja itt a helyét, akár csak egy délutánra, akár egy hosszú hétvégére, akár szabadsága eltöltésére érkezik hozzánk. A strandon illetve környékén szobákat talál, de ha akar sátorozhat vagy lakókocsijával az autóskempingben töltheti el napjait. Éttermekben sincs hiány, válogathat bárki kedvére. aki pedig esetleg a foci VB miatt inkább otthon maradna, annak elmondjuk, hogy egy külön sátrat állítottunk fel a strandon, ahol tévén követhetők a mérkőzések, úgyhogy a labdarúgó szurkolók sem maradnak le semmiről. A medencén kívüli területen is megdupláztuk a napernyők számát, friss homokkal töltöttük fel a sportpályákat, közben kizöldültek a kalákában felépített fűzépítmények is, amelyek hamarosan árnyékot is biztosítanak majd a strandolóknak. Felújítottuk a mellékhelyiségeket, a tusolókat, kis konyhát is kialakítottunk a kempingezők részére, stabilizáltuk és bővítettük az áramszolgáltatást, tehát igyekeztünk gondolni mindenre, ami a nyári strandidényben fontos lehet itt az embereknek. Úgy gondolom, hogy az idén a magyarkanizsai strand egy integrált élményt tud nyújtani mindenkinek. ”

A strandot a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat készítette elő és működteti is a nyári strandidény alatt.

„A két évvel ezelőtt felújított és modernizált, élményelemekkel bővített termálvizes medencében, a csúszda medencéjében és a gyermekpancsolóban is 27 fokos víz várja a fürdőzőket. A medence köré napozóágyak, napernyők, padok kerültek, hogy az eddiginél is nagyobb kényelmet biztosítsanak az oda látogatóknak. Hétfő kivételével a medence minden nap 9 és 19 óra között üzemel. A hét első napján leengedjük a vizet és a medence tisztítása, fertőtlenítése után tiszta vízzel töltjük fel újra. A medence vize szép tiszta, de rendszeresen végezzük a vízelemzést is, hogy semmi baj ne történhessen. A kerítés mellé virágokat ültettünk, kívül és belül is elhelyeztünk egy-egy öltözőkabint, a medencéhez négy képzett úszómestert biztosítottunk, akik amellett, hogy ügyelnek a fürdőzők biztonságára, elsősegélynyújtásra is ki lettek képezve. Cégünk nem csak a medencék rendjére és tisztaságára, hanem az egész strandra felügyel, az első vendéglátóipari objektumtól az autós kempingtábor végéig. A belépődíj a medence területére 3-tól 6 éves korig 70, azon fölül 150 dinár, de ha nagyobb, legalább 10 fős gyermekcsoport érkezik, akkor ők 100 dináros belépődíjat fizetnek. A medence kapacitása 250 fő és elsősorban a gyerekek igényeinek kielégítésére szolgál” - hallottuk Pálfi Ervintől, a Komunalac igazgatójától.

Az eseményen ott volt Lackó Róbert, Magyarkanizsa helyi közösség tanácsának elnöke is. Ezt használtuk ki, hogy megkérdezzük tőle, milyen szerepe van a felállított pavilonnak a labdarúgó világbajnokság meccseinek követése mellett.

„Mivel Szerbia is ott van a foci VB-n, szerettük volna, ha a szurkolók nem mennek haza a meccsek kedvéért a strandról, hanem itt maradnak és az 50 colos led TV képernyője előtt szurkolják végig akár a szerb válogatott, akár valamelyik másik csapat mérkőzését. Elsősorban ezért állítottuk fel ezt a pavilont, de lehetőséget adunk arra is, hogy aki szeretne a mérkőzések idején mondjuk egy bográcsost főzni, az megtehesse és meg is vendégelhesse a társaságát. A rossz idő miatt ugyan csúsztunk egy kicsit, de a pénteki Szerbia–Svájc mérkőzésre már minden tekintetben fel vagyunk készülve, és várjuk is szeretettel a strandoló focirajongókat” - tudtuk meg a tanácselnöktől.

A magyarkanizsai strandon holnaptól egy újabb nagy rendezvény veszi kezdetét. A IV. Tábor határok nélkül ifjúsági rendezvényen két egymás utáni táborban 80-80 középiskolás kapcsolódik be a módfelett érdekes és látványos vetélkedőkbe.

Bödő Sándor

Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó