Vajdaság
VMDP: Nincs ok az ünneplésre
Betűméret:             

Vajdaság magyarsága számára nem lehet ünnep az az esemény, amellyel 1918-ban Újvidéken, a déli végek szláv lakosságának döntése következtében elszakították államától és a magyar nemzet többségétől. Ugyanakkor az ünnepléshez való jogot az itt élő szerbségtől sem vitathatjuk el, hiszen küldötteinek döntése és a nagyhatalmak jóváhagyása folytán saját akarata és évszázados nemzeti vágyai szerint alakult a sorsa - olvasható a Vajdasági Magyar Demokrata Párt ma kiadott közleményében.

Az új államberendezésű országot történelme során többféleképpen minősítették, de a magyarság szempontjából valójában nem ez a lényeg, hanem az, hogy kisebbségi közösségünk helyzete máig érdemben alig valamicskét javult, sőt, demográfiai téren katasztrofálisan romlott a kezdeti jogfosztottsághoz képest. A történelmi tényekből világosan kitetszik, hogy a jugoszláviai, illetve a szerbiai magyarsággal szemben a délszláv állam eddig tapasztalt változatai nem tanúsítottak gondviselői magatartást, inkább potenciális ellenségként tekintettek ránk. Ezen a téren csak a legutóbbi években állt be némi változás, mindez azonban még nem pótolja az elszenvedett évszázados népesedési, gazdasági, politikai és kulturális károkat.

A VMDP álláspontja szerint tehát semmi ok arra, hogy a magyarok ünnepüknek tekintsék november 25-ét.

Az utóbbi években a két állam viszonyában beállt korábban nem tapasztalt javulásból arra lehet következtetni, hogy kitartó munkával és a megteremtett bizalom légkörének fenntartásával gyógyíthatók a történelmi traumák.

Ehhez azonban elengedhetetlen, Szerbia szuverenitásának tiszteletben tartása és megőrzése mellett, a tényleges magyar autonómia megvalósítása is, áll a közleményben, amelyet Csorba Béla elnök írt alá.

Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
November 3-án, kedden Vajdaságban is megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott összegeket az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel a kedvezményezettek, érvényes személyazonosító igazolvány és a kinyomtatott...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:26 ]
Két személy megsérült abban a közlekedési balesetben, amely hétfő reggel történt Magyarkanizsa kijáratánál, a szabadkai úton. Két személygépkocsi ütközött össze, a járművek olyan súlyosan megrongálódtak, hogy a sérülteket csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Az egyik autóban egy gyermek is utazott, aki az első...
2026. NOVEMBER 2.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó