Vajdaság
Zenta: Jogtalanok a vízlecsapolási díjak
A Magyar Polgári Szövetség vezetője tartott ismertetőt az üggyel kapcsolatban
Betűméret:             

Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség vezetője pénteken tartott tájékoztatójában hívta fel a figyelmet a lakosokat több éve sújtó „sarcra”. Javaslatuk szerint egy fellebbezéssel utasítható vissza az illeték megfizetése.

Rácz Szabó László pár éve maga is fellebbezést nyújtott be az illeték jogtalanságával kapcsolatban. Az általa benyújtott fellebbezésre nemrégen válasz is érkezett. A Közigazgatási Bíróság és a Szabálysértési Fellebbviteli Bíróság értesítése szerint elfogadták a keresetet és a kiküldött követelést megsemmisítik. A magyar és szerb nyelvű határozat alapján a tárgyat új döntéshozatalra visszautalják a Vajdaság Vizei közvállalatnak. A visszautalás pedig azért történt, mert egy törvényváltozás miatt ez a vállalat vette át azóta a díj behajtásának a feladatát.

A Magyar Polgári Szövetség vezetőjének állítása szerint a szóban forgó díjakat 2010 óta követelik és fizettetik meg törvénytelenül. Mindezzel jogtalan haszonra tettek szert és nagymértékben megkárosították az embereket. A MPSZ megállapítása szerint a jogtalanságnak több eleme is van, első sorban, hogy nem magyar nyelven adják ki, továbbá a zárt csatornarendszerekhez csatlakozó portáknál, társasházakban lévő lakásoknál számolták fel ezt az illetéket, s nem utolsó sorban ők maguk ismerték el a jogtalanságot azzal, hogy megsemmisítették a saját követelésüket. Azon szántóföldek esetében sem követelhetik a vízlecsapolást, ahol még nincs kiépítve a csatornázási- vagy a locsolórendszer. Mindezekből következik, - emeli ki Rácz Szabó, - hogy a húsz éve kirótt vízlecsapolási illeték is jogtalan, szabálytalan volt. A kárvallottak kérhetik a kártérítést, követelhetik az összegek visszafizetését a kamatokkal együtt.

A Magyar Polgári Szövetség vezetőjének a birtokában lévő fellebbezésére válaszul kapott hivatalos ítélet tulajdonképpen egy precedens értékű dokumentum, ami vélekedésük szerint teljes egészében egyértelműsíti, hogy ez az illeték jogtalan, évek óta olyan jövedelemhez juttatta a vállalatot, amit nem fizettethet meg, sőt a Szerbiai Közigazgatási Bíróság is figyelmeztette már őket, de az óta is tovább követelik a kiszabott összegeket. A MPSz felhívja a magyar lakosok figyelmét az illeték törvénytelenségére, s biztatja a polgárokat a kifizetés megtagadására s a fellebbezések elküldésére.

Rúzsa Mária

A nemzeti tanácsi választások után, győzelmünk esetén, az első feladat az MNT hatáskörébe tartozó mind a négy területre vonatkozóan egy állapotfölmérés lenne. Borzasztóan fontos, hogy fölmérjük azt, hogy hol tartunk. Hol tart az oktatás, hol tart a kultúra, hogyan állunk a sajtóval, nyelvhasználattal? A fölmérés...
2026. NOVEMBER 4.
[ 13:06 ]
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó