Vajdaság
Súlyos csapás érte a csókai rét élővilágát
Betűméret:             

A múlt hét folyamán a csókai szeméttelepen keletkezett tűz átterjedt a közeli füves és nádas területre, amely nagy lánggal égett. A kiérkező tűzoltók a szeles idő miatt hiába próbálták eloltani az pusztító tüzet.

Gergely József ismert ornitológus, újságíró a Blicnek nyilatkozva elmondta, a csókai réten már az ősszel is történt egy hasonló tűzeset. Akkor "csak" az érintett nádas területnek a fele égett le, most viszont teljesen felperzselődött. Az égő nádból riadtan menekültek a vaddisznók, vadlibák, gémek, vadkacsák, cinegék és más állatok.

Ennek és a hasonló tűzeseteknek sajnos nincsenek felelősei, a gyújtogatásoknak tettesei, s az illetékes hatóság vagy a rendőrség sem tudja megállítani, sem megbüntetni a felelőtlen embereket.

Tavaly nagyon sok helyről fokozottan felhívták a figyelmet a tűzgyújtás veszélyeire, betiltották az avar égetését, de az emberi érdektelenség és nemtörődömség csak tovább rombolja környezetünket és annak élővilágát.

Rúzsa Mária
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó