Vajdaság
Az aradi vértanúkra emlékeztek Magyarkanizsán is
Betűméret:             

Magyarkanizsán a nagytemetőben, az aradi vértanúk faragott táblája előtt emlékeztek meg a helyiek az 1849. október 6-i eseményekről és az aznap kivégzett Batthyány Lajosról, Magyarország első miniszerelnökéről. Az eseményen az emlékezés koszorúit a magyarkanizsai önkormányzat, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács, a helyi közösség és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői helyezték el, az alkalmi műsoron pedig Kávai Szabolcs helyi történelemtanár mondott beszédet, aki Damjanich János életútját taglalta.

- Damjanich János egy, a szívemhez legközelebb álló mártír áldozat volt az aradi vértanúk közül. Nem csak azért, mert a mi vidékünkről származott, illetve a katonai határvidéken született szerb családban, hanem az a kitartás, az a bátorság, az a makacsság, amely végigkisérte az életútját példaértékű. Fontos kihangsúlyozni azt is, hogy a környezet, amelyben szocializálódott, vagy a származása azt határozta volna meg, hogy a másik oldalon harcoljon, a Habsburg, a bécsi kormányzat oldalán, de mégis valami belső lelkiismereti sugallat a magyar barikádokra sodorta őt, és vállalta a hősi halált 1849. október 6-án – emelte ki a megemlékezésen Kávai Szabolcs.

Az alkalmi rendezvényen továbbá Zapletán Géza, Savelin Zoltán és Gutási Ákos községbeli plébánosok tartottak rövid szentmisét, valamint közreműködött még a magyarkanizsai Cifraszűr népdalkórus is.

Bartok Zsófia
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó