Vajdaság
Mihajlović: 2021 őszétől fél óra lesz az út vonattal Újvidék és Belgrád között
Betűméret:             

Zorana Mihajlović közlekedési miniszter azt mondta, hogy az Újvidék és Belgrád közötti gyorsvasúton zajló munkálatokat 2021 őszéig befejezik, így akkor a két város közötti távot fél óra alatt lehet majd megtenni vonattal.

Mihajlović a Belgrád-Budapest gyorsvasút építési munkálatait tekintette meg a Belgrád központja és Ópazova közötti szakaszon, és elmondta: a gyorsvasút kiépítése „a legnagyobb és legértékesebb infrastrukturális projekt Délkelet-Európában, amelynek értéke Szerbiában és Magyarországon, összesen mintegy négymilliárd euró, ebből mintegy kétmilliárd eurónyi beruházás valósul meg Szerbia területén” - írja a Beta.

„Ez a vasút nem csak azért fontos, mert fél óra alatt lehet majd Belgrádból Újvidékre érni vonattal, hanem azért is, mert ezzel Szerbia bekapcsolódik az Egy övezet, egy út elnevezésű globális kínai kezdeményezésbe, mint az első országok egyike, amely egyezményt írt alá Kínával ennek a kezdeményezésnek a keretében”, mondta Mihajlović.

A miniszter szerint a Belgrád központja és Ópazova közötti szakasz első részén, vagyis a főváros központjától Zemunig, a munkálatok mintegy 40 százalékát végezték el, decembertől viszont az összes szakaszon egy időben folyik majd a munka.

„Hálával tartozunk a kínai és szerbiai vasúti vállalatoknak, amelyek napi 24 órában dolgoznak azért, hogy betartsák a kitűzött határidőt, és különösen fontos az is, hogy minden munkálatot az európai szabványok szerint hajtanak végre, amelyet az illetékes testület ellenőriz”, magyarázta a miniszter.

Mihajlović kiemelte továbbá, hogy az Ópazova és Újvidék közötti szakaszon végzendő munkálatokat a megbeszélt határidőkön belül elvégzik, valamint hogy aláírták a kereskedelmi és pénzügyi szerződést az Újvidék-Szabadka vasútvonalra vonatkozóan, így a munkálatok 2020 februárjában vagy márciusában kezdődnek majd meg ezen a szakaszon.

Miroljub Jeftić, az Infrastrukture železnice Srbije vállalat megbízott vezérigazgatója elmondta, hogy egy időben több helyen folynak a munkálatok, illetve hogy az összes építőanyag megfelelő tanúsítvánnyal rendelkezik, és külön figyelmet fordítanak a közlekedésbiztonságra, ezért a legkorszerűbb műszaki rendszereket használják.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök közösen látogatott el a néhai VMSZ-elnök sírjához. Orbán Viktor a közösségi médiában ennek kapcsán azt írta, „Pásztor István volt az első, aki nemcsak remélte, és nemcsak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat,...
2025. NOVEMBER 27.
[ 13:01 ]
Ha akarjuk, ha nem, a mesterséges intelligencia megváltoztatja az életünket – ezért eljött az idő, hogy a vajdasági magyar közösség is saját, térségspecifikus mesterségesintelligencia-stratégiát alkosson. A Vajdasági Magyar Szövetség – Magyarország és Szerbia MI-stratégiáival összhangban – a mai napon hivatalosan...
2025. NOVEMBER 26.
[ 19:11 ]
Ma két olyan személyiség előtt tisztelgünk, akik nélkül a vajdasági magyar közélet és közösség más lenne. Idén 30 éve hunyt el Csubela Ferenc, a Vajdasági Magyar Szövetség első elnöke, emlékezett Dr. Pásztor Bálint, a párt elnöke. A VMSZ alapítóival tartást, irányt és hitet adott azokban az években, amikor a...
2025. NOVEMBER 26.
[ 19:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó