A háborút elveszítve Volodimir Zelenszkij a béke „megnyerésére” összpontosít. Ennek érdekében legalább döntetlenre próbálja kihozni a béketárgyalásokat. A konfliktus lezárásának részeként egy 800 milliárd dolláros megállapodás keretében részesedést kínál Donald Trumpnak az ukrajnai újjáépítésből, miközben az Európai Uniótól további 800 milliárd dollárt kér Ukrajna működésének és katonai védelmének finanszírozására. Zelenszkij közben otthon is egyre kétségbeesettebb harcot vív hatalma megőrzéséért.

Ukrajna minden téren gyenge, és fokozatosan romló pozíciókkal ment bele a konfliktus minden jel szerint elhúzódó végjátékába. A front hat fő szakaszából négyben az orosz erők a korábbinál nagyobb tempóban haladnak előre. Lassan teljes hosszában elérik a fő donbaszi védvonalat, a zaporizzsjai fronton pedig már Zaporizzsja város közelében vannak, míg a Szumi és Harkivi területeken egy határ menti pufferzóna kialakítása zajlik. Közben az orosz erők esetenként több száz drónnal, Kalibr és Iszkander rakétákkal – másodszor vetve be az Oresnyik hiperszonikus ballisztikus rakétarendszert is – intenzíven támadják az ukrán hátországot, mindenekelőtt az energetikai és katonai infrastruktúrát. Ezzel nemcsak a lakosság ellenállását törik meg, hanem a front utánpótlását is gyengítik.

Egyre nagyobb nehézségekbe ütközik az állam működtetéséhez és a háború folytatásához szükséges pénzügyi támogatás megszerzése is. Az Európai Unió 90 milliárd eurós hitele ugyan nagyjából egy évre megoldotta a problémát, ám mivel Brüsszel több jel szerint még kétévnyi harcokkal számol, e téren is újabb gondokkal kell szembenézni. Főképp úgy, hogy közben Európa egyre mélyebb válságba süllyed: az Ukrajna támogatása mellett leginkább elkötelezett országokban romlik a gazdasági helyzet, nőnek a szociális feszültségek, és ezzel együtt a kormányok mozgástere is szűkül. A háború kilátástalanságának és az eredeti cél – Oroszország legyőzése – elérhetetlenségének felismerésével párosulva még a „hajlandók koalícióján” belül is gyengül a kohézió: Emmanuel Macron után immár Giorgia Meloni is felvetette a tárgyalások szükségességét Vlagyimir Putyinnal.

Eközben ukrán szempontból a diplomáciai fronton alakulnak talán a legkedvezőbben a dolgok. Az amerikai–európai–ukrán egyeztetések során sikerült fellazítani a Donald Trump és Vlagyimir Putyin alaszkai megállapodásán alapuló, eredetileg 28 pontos rendezési tervet, így a 20 pontra szűkített tervezet már sokkal inkább tükrözi az ukrán és európai elképzeléseket. Olyannyira, hogy a Kijevnek nyújtandó biztonsági garanciák részeként – a határozott orosz tiltakozás ellenére – Washington is elfogadni látszik, hogy európai NATO-országok katonái, nagyjából 15 ezer fős francia–brit kontingens települjön Ukrajnába. Kijev és az európaiak jól használták ki Trump növekvő hazai nehézségeit, a tárgyalásokba való belefáradását és Latin-Amerika előtérbe kerülését, miközben a hagyományosan oroszellenes neokon gondolkodás egyes elemei is visszatértek az amerikai külpolitikába.

A békemegállapodáshoz azonban Oroszországnak is lesz egy-két szava, és bár a labda most Moszkva térfelén pattog, a Kremlnek az amerikai tárgyalási pozíció érzékelhető keményedésével kell számolnia. Ezzel tisztában van az orosz elnök is, aki már december végén jelezte, hogy Moszkva emeli a tétet. Ennek üzeneteként értelmezhető az Oresnyik ismételt bevetése is. Moszkva ezzel Európának, Ukrajnának és Washingtonnak egyaránt jelzi: az orosz feltételek elfogadása nélkül nem lesz béke.

Ezt a diplomáciai fronton viszonylag kedvező lehetőséget igyekszik maximálisan kihasználni Volodimir Zelenszkij. Ennek jegyében még 2025 végén elérte, hogy Floridában fogadja Donald Trump, majd a párizsi egyeztetések sikerétől felbátorodva az év elején ismét amerikai kollégájához készült. Európai támogatói azonban lebeszélték az útról, és a davosi Világgazdasági Fórumot javasolták alkalmasabb helyszínként. Azt tanácsolták neki, hogy ne siessen, mert Trump jelenleg támogatja azt a törekvést, hogy a háborút Kijev számára előnyös feltételekkel zárják le. A terv szerint a találkozón véglegesítenék azt a gazdasági megállapodást, amely kulcseleme az Oroszországgal vívott háború lezárására vonatkozó javaslatnak. Kijev abban reménykedik, hogy ha részesedést ajánl Washingtonnak a háború utáni újjáépítésből – különösen Trump számára vonzó projektekben –, az amerikai elnök hajlandó lesz megbízható biztonsági garanciákat nyújtani. Az értesülések szerint egy 800 milliárd dolláros projektről van szó, amely a még 2025-ben aláírt ásványkincs-megállapodásra épül, és előnyben részesített hozzáférést biztosít amerikai befektetőknek Ukrajna jövőbeli bányászati projektjeihez.

Javában folyik tehát az ukrán kiárusítás, amelynek célja egyrészt – Trump gyengéjére ráérezve – Washington megnyerése az ukrán érdekek nyomatékosabb figyelembevételének, másrészt Zelenszkij megrendült hatalmának stabilizálása. Ebben a végjátékban már semmi sem drága. A The New York Times szerint Ukrajna a legnagyobb lítiumlelőhelyét adta át Trump embereinek: a közép-ukrajnai Kirovohradi területen fekvő, stratégiai jelentőségű Dobra lelőhelyről van szó, amelyet Kijev a Washingtonnal fennálló „új kapcsolati modell” részeként ajánl fel. A konstrukció lényege, hogy a projekt bevételeinek fele egy közös amerikai–ukrán befektetési alapba kerül, amelyet a korábbi ásványi erőforrásokra vonatkozó megállapodások alapján hoztak létre. A pénzt Ukrajnába fektetnék vissza, de az Egyesült Államok is részesedne belőle. A pályázat nyertesei között van Ronald Lauder milliárdos, Trump régi barátja és az Estée Lauder kozmetikai birodalom örököse, valamint a TechMet energiacég, amely részben az amerikai kormányzati befektetési ügynökség (DFC) tulajdonában áll.

Trump visszatérése óta az Egyesült Államok és Ukrajna szövetsége kifejezetten kereskedelmi jelleget öltött. Kijev, megértve a Fehér Ház logikáját, üzleteken keresztül igyekszik maga mellett tartani Trumpot, a politikai figyelem és jóindulat fejében hozzáférést kínálva stratégiai erőforrásaihoz.

Zelenszkij Európának más modellt kínál: itt nem kér, hanem követel. Ezt a magatartást a háború utáni morális felindulás alapozta meg, amikor a nyugati fősodor – Európával az élen – gyakorlatilag mindent megígért Kijevnek. Az ukrán vezetés ebből kiindulva már nem kér, hanem számonkér. Ha nem kap meg valamit, hisztizik vagy támad. Ugyanakkor Zelenszkij pontosan látja azt is, hogy az Európai Unió rosszul értelmezett geopolitikai és biztonsági megfontolásokból az ukrajnai konfliktus foglyává vált. Moszkva feltartóztatásában kulcsszerepet szán Ukrajnának, és akár a háború folytatását is elfogadhatónak tartja, miközben az Egyesült Államok a konfliktustól hátrébb lépve a pénzügyi terheket Európára tolta. Zelenszkij erre rájátszva Ukrajnát előbb a demokrácia védőbástyájaként, majd Európa biztonságának garanciájaként mutatja fel, és folyamatosan „feji” az uniót. Brüsszel nemcsak fizet, hanem – geopolitikai megfontolásból – még a tagságot is felkínálná. A legújabb béketervben állítólag már 2027-es csatlakozási dátum szerepel, amelyet Washington támogat, Moszkva pedig nem ellenez.

Hogy Kijev mennyire nyeregben érzi magát, jól mutatja Julija Szviridenko miniszterelnök friss bejelentése: Ukrajna működésének pénzügyi szükségletei a következő tíz évben – a biztonsági kiadások nélkül – mintegy 800 milliárd dollárt tesznek ki, és erre igényt is tartanak. Ez az összeg a Magyarország által 2004 óta az EU-tól kapott nettó források tizenegyszerese, és itthon 40 évnyi nyugdíj vagy 60 évnyi családtámogatás fedezetére lenne elég. Vagyis Ukrajna egy évtizeden át lényegében Európából akar élni – lehetőleg EU-tagként. Zelenszkij tisztában van azzal, hogy a háborút elvesztette, ezért a békét próbálja megnyerni. Ehhez az Európai Unióban partnert, pontosabban balekot talált.

A végjátékban Zelenszkij nemcsak a show-bizniszből hozott ösztöneit és üzleti érzékét használja, hanem a politikában szerzett tapasztalatait is. Nemcsak a hatalom központosítását, hanem annak megtartását is elsajátította. Ezt mutatja az a kiélezett küzdelem, amelyet a hatalmát megtörni kívánó hazai és nemzetközi erőkkel vív. A korrupcióellenes ügynökségek (NABU, SZAP) bevonásával zajló harcban 2025 során folyamatosan gyengült, míg év végére elveszítette egyik fő támaszát, az Elnöki Irodát vezető Andrij Jermakot.

Most ellentámadásba lendült: átalakításokba kezdett a kormányban, hogy kiutat találjon a Mindics-ügy és Jermak távozása után kialakult válságból. Egyben igyekszik meghiúsítani a Zelenszkij-ellenes koalíció tervét, amely a parlament és a kormány feletti ellenőrzés elvesztésével vagy akár formális lemondással távolítaná el a hatalomból. A NABU mögött álló erők koalíciós kormányt és új házelnököt akarnak, ezért a képviselők már a célkeresztbe kerültek.

Ennek jegyében Zelenszkij – katonai tiltakozások ellenére – menesztette Vaszil Maljukot, az SZBU vezetőjét, Kirilo Budanovot pedig az Elnöki Iroda élére állította. Egy erős, a botrányoktól független szereplőt keresett, aki képes lehet visszavenni az irányítást az erőszakszervezetek felett. Ezzel párhuzamosan a botrányhoz kötődő figurákat kényelmetlen posztokra helyezte át. Mihajlo Fedorov miniszterelnök-helyettest a védelmi tárca élére jelöli, Denisz Smihalt pedig az energetikai minisztériumba irányítja. A stabilizációs kísérlet sorsa azon múlik, hogy a Nép Szolgája meg tudja-e tartani még a névleges parlamenti többségét is – ebben pedig kulcsszerepe lesz az SZBU feletti ellenőrzésnek. (A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)