Vajdaság
Magyarkanizsa polgármestere: Jó alap volt a 2019-es év a további tervekhez
Betűméret:             

Sikeres pályázatokban és infrastruktúra-fejlesztésekben gazdag évet tudhat maga mögött Magyarkanizsa község. A pályázatoknak köszönhetően például az elmúlt egy évben megszépült a nagypark és a Tisza-part is, elkezdődött a szennyvíztisztító kapacitásának bővítése, jelenleg is zajlik a főtér felújítása, de emellett több utat, utcát és intézményt is sikerült felújítani. Ezek összege mintegy 220-250 millió dinárt jelentett a 2019-es évben, amelyekre az önrészt az önkormányzat biztosította a költségvetésből, ami 70-80 millió dinárt tett ki. Az idei évi költségvetés az év végéig megközelítőleg eléri majd a 80 százalékot, ami 830-850 millió dinárt jelent, amelynek a jelentős része a közigazgatási intézmények, az egészségház, óvodák, iskolák és a szociális központok fenntartására lett fordítva, de a mezőgazdasági termelőket és a civil szervezeteket is tudták támogatni – nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, aki évértékelőjében hozzátette, az idei év remek alapot jelentet majd a jövőben.

- A 2019-es évet lehet alapul venni a 2020-as tervezéséhez. Minden egyes szolgáltatást, minden egyes támogatási, politikai részt végig tudtunk csinálni, amit elterveztünk, legyen az akár a közterületek, közterek tisztán tartása vagy karban tartása, vagy akár a civil szervezetek és a sportegyesületek, vagy a kulturális programjaink támogatása és a finanszírozása. Tehát úgy gondolom, hogy a 2019-es évben végre valahára megtaláltuk azt a középutat, azt az egyensúlyt amin keresztül a következő évek tervezésénél ez egy jó alap, ezt a színvonalat kell fenntartani vagy növelni – tette hozzá a polgármester.

Az évértékelőn továbbá elhangozz az is, hogy a jövőben szeretnék többek között a jelenleg nem működő autóbusz-állomást beüzemelni, valamint a parkban lévő Vigadót felújítani.

Bartok Zsófia
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
November 3-án, kedden Vajdaságban is megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott összegeket az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel a kedvezményezettek, érvényes személyazonosító igazolvány és a kinyomtatott...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:26 ]
Két személy megsérült abban a közlekedési balesetben, amely hétfő reggel történt Magyarkanizsa kijáratánál, a szabadkai úton. Két személygépkocsi ütközött össze, a járművek olyan súlyosan megrongálódtak, hogy a sérülteket csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Az egyik autóban egy gyermek is utazott, aki az első...
2026. NOVEMBER 2.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó