Vajdaság
Zenta: December 19-én indul a Karácsonyi Kavalkád

Zenta önkormányzata és idegenforgalmi szervezete ebben az évben is családias hangulatú Karácsonyi Kavalkádot szervez a város Fő terén. Az öt napon át zajló rendezvénysorozat kezdetét december 19-re tervezik. A színes égők fénye alatt fahéjas kürtőskalács és a szegfűszeges forralt bor csábító illata, és melegedő tűzhelyek várják az ünnepekre készülőket.

A részletes programok már megtalálhatóak az internetes közösségi oldalakon is, - erről tartottak tájékoztatót pénteken délelőtt a szervezők. Kosiczky András, a zentai községi tanács idegenforgalommal megbízott tagja és Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója az előkészített zentai eseménnyel kapcsolatban kiemelte, hogy nagy az érdeklődés a kézművesek és a vendéglátósok részéről is. A rendezvény tartalmilag is sokkal gazdagabb lesz, mint előző években. Az ötnapos programsorozatnak a karácsonyi ünnepkörhöz méltó tartalmakat igyekeztek adni. Az idén 14 betlehemes, illetve hagyományápoló csoport fog fellépni, és szinte minden nap akusztikus koncertek is várják a térre látogatókat. 16 és 21 óra között több program lesz a kínálatukban. A Kavalkád célközönsége a korábbi tapasztalatok szerint a zentaiakon kívül a környékbeli települések lakossága is, valamint azok a külföldre vándorolt családtagok, akik még hazajárnak a rokonaikhoz, barátaikhoz.

Fontos információ a városban közlekedők számára, hogy a városháza előtti utcát a programok kezdetétől, december 19-én reggel már lezárják és öt napig teljesen meg kell majd kerülniük a városi parkot az erre haladóknak..

A Karácsonyi Kavalkád iránt érdeklődőket a következő érdekességek várják:

2019. december 19., csütörtök:
17.00 Pimpimpáré - Graca János Színjátszó és Irodalmi Egyesület - Zentagunaras
17.30 Stevan Sremac Általános Iskola - Pásztorjáték - Zenta
18.00 Barátság kórus - Tornyos, Zentagunaras
18:30 Sarkantyú tambura-és citerazenekar

2019. december 20., péntek:
17.00 Törökkanizsai betlehemesek
18.00 Kéz a kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezetének ápoltjai - Zenta
18.45 Jovana & Oliver akusztikus koncert

2019. december 21., szombat:
17.30 Betlehemesek - Csantavér
18.00 Bábelőadás - Dárika Bábcsoport -Zenta
18:30 Angyali vígasság - Szenttamás
19:30 Ágota & Endre akusztikus koncert

2019. december 22., vasárnap:
16.00 Mindenki Karácsonya – fadíszítés a városházán
17.00 Közös adventi gyertyagyújtás (a Fő téren)
17.45 Gombosi Betlehem - Tópart Kultúr Egyesület- Zenta
18.00 Zentai Betlehem
18.15 Sóvirág vegyes-kórus - Tiszaszentmiklós
18:30 Délibáb Magyar Művelődési Egyesület – Zenta
19:00 Jingle Jazz koncert
19.30 St. Longinus tűzforgatók
19:50 Jingle Jazz koncert

2019. december 23. hétfő
17.00 Szélforgók - Móra István Művelődési Egyesület - Kevi
17.30 Népdalbarátok Klubja - Felsőhegy
18.00 Az örömhír hirdetői - Péterréve
19.00 Ágota & Endre akusztikus koncert

A soron következő vasárnapon, december 15-én és aranyvasárnapon, december 22-én meggyújtják a gyertyákat a város nagy adventi koszorúján. Ehhez az eseményhez alkalmi műsor is készül, feldíszítik a város karácsonyfáját, diákok szavalnak, felcsendül a kórusmuzsika és betlehemes előadások is várják az ünnepre készülődőket.

A rendezvény szervezői Zenta Község Önkormányzata, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ szeretettel várja a látogatókat.

Rúzsa Mária
Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Versec: Mégsem fojtották meg a kisbabát - illusztráció
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 12:07 ]
Egy egyhónapos kisbaba holttestére bukkantak a Versec községbeli Fürjes faluban. Az első, nem hivatalos információk szerint a babát megfojtották. A gyermek holttestét egy családi házban találták meg, látható sérülések nélkül, de a pancsovai Felső Ügyészség által elrendelt boncolás megállapította, hogy a kisbaba...
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 10:08 ]
A begaszentgyörgyi Agroživ valamikor több mint ezer dolgozót foglalkoztatott, és ez volt a község legnagyobb vállalata. Problémáik akkor kezdődtek, amikor gazdasági visszaélések gyanúja miatt letartóztatták a társaság csaknem teljes vezetését, összesen 19 embert. A hosszan elhúzódó bírósági eljárásban azonban nem...
2020. SZEPTEMBER 20.
[ 16:49 ]
A muzslyai Don Bosco Családok Egyesületének tagjai ma vehették át azokat a könyvadományokat, amelyeket az anyaországból kaptak. Hozzájuk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által kerültek el a kiadványok, amelyet a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosított a családszervezeteknek, a KCSSZ...
2020. SZEPTEMBER 19.
[ 19:42 ]
Beolvasás folyamatban