Vajdaság
Pásztor István: A VMSZ támogatja a parlamenti küszöb csökkentését
Ám ettől ne legyen kedvezőtlenebb a kisebbségi szervezetek helyzete, amelyek a természetes küszöb alkalmazásával tudnak parlamentbe kerülni - tette hozzá a vajdasági politikus
Betűméret:             

A tervek szerint a jelenlegi öt százalék helyett három is elég lenne, hogy egy párt bejusson a parlamentbe.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Pannon RTV-nek arról beszélt, hogyan befolyásolhatja ez a törvénymódosítás a kisebbségi pártok képviselőházba való bejutását. Pásztor István elmondta, a VMSZ támogatja a küszöb csökkentését.

Pásztor István a Pannon RTV-nek nyilatkozva kiemelte, „azt szeretnénk, hogy egyrészt csökkenjen a parlamenti küszöb, másrészt pedig a természetes küszöb kiszámításánál olyan korrekciós szabályok kerüljenek a jogszabály-módosításba, amelyek semmiképpen nem eredményezik azt, hogy a kisebbségi politikai szervezetek - amelyek a természetes küszöb alkalmazásával tudnak parlamentbe kerülni - kedvezőtlenebb helyzetbe legyenek.”

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó