Vajdaság
Óbecse: Fertőtlenítőszert osztanak
Betűméret:             

A Vodokanal Közvállalat értesítette Óbecse község lakosait, hogy 26-án és 27-én fertőtlenítőszert osztanak. A közvállalat kéri, hogy az igénylők műanyag flakonokat biztosítsanak (maximum 5 liter kapható), abba fogják tölteni a fertőtlenítőt.

A nagyobb tumultus elkerülése végett megadták az osztás idejét és helyét: Óbecsén csütörtökön a Sportközpont előtti parkolóban 8 és 13 óra között, Péterrévén csütörtökön a piactéren 8,30 és 12,30 között, Bácsföldváron csütörtökön és pénteken a Fő utca és a Sajkás utca sarkán a B3kútnál 8 és 12,30 között, Dreán pénteken a Helyi Közösség előtt kilenc és dél között, valamint, Csikériapusztán és Pecesoron szintén a Helyi Közösségben lehet leadni az öt literes flakonokat, amelyeket a következő napon megtöltve adnak majd vissza.

A fertőtlenítés módjához mindenki utasítást kap.

A polgárok figyelmét ismételten felhívják arra, hogy amíg várakoznak, tartsák meg az egymás közötti legalább két méteres távolságot, viseljenek maszkot és kesztyűt.

A hivatalos információk szerint a község területén egyelőre nincs koronavírussal fertőzött személy, de vannak otthoni karanténban lévők, akik ezt önként vállalták, mert fertőzésgyanús helyről jöttek, illetve a hatóság által előírt egészségügyi megfigyelés alatt állnak. Ez is komoly ok arra, hogy tartsuk be az előírásokat, és őrizzük meg egészségben a község polgárait, többek között rendszeres fertőtlenítéssel is.

Szilágyi Edit
Az egésznapos konferenciát a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45 Alapítvány szervezte azzal a céllal, hogy történészek, helytörténészek és kutatók közreműködésével feltárja és rendszerezze a korszak eseményeit, bemutassa az újabb kutatási eredményeket, valamint elősegítse a délvidéki történelem e tragikus...
2025. OKTÓBER 17.
[ 19:37 ]
Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese pénteken Vajdaságba látogatott. Előbb Szabadkán a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács vezetőivel tárgyalt, majd a délutáni órákban Kishegyesen a helyi fejlesztéseket tekintette meg. A kishegyesi látogatás egy lakossági...
2025. OKTÓBER 17.
[ 18:31 ]
Ma 14:45 perc körül felborult egy autóbusz a Mitrovica és Jarak közötti útszakaszon. Az első információk még arról szóltak, hogy több utas megsérült, de már kiderült, hárman életüket veszítették a balesetben. Két ember a helyszínen életét vesztette, amikor felborult a munkásokat szállító autóbusz Mitrovica és...
2025. OKTÓBER 17.
[ 16:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó