Vajdaság
Orosz katonák fertőtlenítik a topolyai kaszárnyát, ahol voltak koronavírus-fertőzöttek
Betűméret:             

A szerbiai koronavírus-járvány leküzdésére segítségként érkezett orosz katonák fogják elvégezni a topolyai kaszárnya fertőtlenítését, miután itt a Szerb Katonaság (VS) tagjai között felütötte a fejét a betegség, közölte ma a védelmi minisztérium, amelyet a Beta idéz.

Öt nappal ezelőtt Aleksandar Vulin védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy a katonaság összesen 9 tagja fertőződött meg, azok, akik a határok ellenőrzésénél láttak el feladatokat, de valamennyien jól érzik magukat. Akkor hozzátette, házi karantében a katonaság 642 tagja van, az ő állapotukat folyamatosan figyelemmel kísérik.

Tegnap és az elmúlt éjszaka összesen 11 orosz repülő landolt a batajnicai repülőtéren. Egészségügyi és műszaki felszerelést, védőeszközöket, fertőtlenítőszereket hoztak, s egészégügyi csoportok is érkeztek, amelyek a járvány leküzdésében segédkeznek majd. A csapatban, amelyet Mihail Csernisov, a orosz fegyveres erők nyugati körzetének tábornoka vezet, a Danas értesülése szerint rajta kívül 42 tiszt, 42 altiszt van, továbbá az orosz egészségügyi minisztérium két tagja.

A fertőtlenítési munkálatokat az orosz hadsereg atom, biológiai és kémiai védelemmel foglalkozó egységének szakemberei fogják elvégezni.

Üzembe helyezték a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területére gépjárművel történő belépés elektronikus díjfizetési rendszerét. Az Ürögi-hágón (Iriški venac) már felszerelték a forgalmat és a díjfizetést ellenőrző kamerákat. A környező települések lakói kedvezményekben részesülnek. Az...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:34 ]
Újabb jelentős földcsuszamlás történt a Péterváradot és Karlócát összekötő út mentén, Puckaroš térségében. A csütörtökre virradó éjszaka megmozdult földtömeg legalább 2,5 hektáros területet érint, két lakóház is megrongálódott, a közlekedés pedig csak váltakozó irányban haladhat. A Szerbiai Utak...
2026. NOVEMBER 6.
[ 13:27 ]
Mintegy háromszáz eleméri lakos támogatta aláírásával azt a 23 kifogást, amelyet a helyi SNOP polgári kezdeményezés képviselői a nagybecskereki városi közigazgatáshoz kívánnak benyújtani pénteken. Az észrevételek az eleméri szintetikusgumigyár területére vonatkozó rendezési terv módosítását érintik. A lakosok...
2026. NOVEMBER 6.
[ 10:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó