Vajdaság
Folytatódnaka beruházások Magyarkanizsa község területén
Betűméret:             

Két teljesen új és két felújított autóbuszmegállóval bővült Magyarkanizsa község, valamint hamarosan elkezdik kiépíteni a Kispiacot Szabadkával összekötő vízpumpa-állomást és a hozzá tartozó vívezeték-hálózatot. Az autóbusz megállókat és a vízpumpa-állomás helyét ma megtekintették az önkormánzat képviselői is.

Felújított megállókat Ilonafalu és Horgos kapott, míg az új megállók Velebitre és Kispiacra kerültek. Nebojša Rakić magyarkanizsai alpolgármester kiemelte, az elmúlt két év alatt lecserélésre és karbantartásra került megállókra összesen 1 millió dinárt biztosított Magyarkanizsa önkormányzata a költségvetésből.

- Ezzel a beruházással lakosainknak, akik a községközi közlekedést használják, sikerült teljesen új autóbusz megállókat biztosítani az említett 4 helyi közösségben, ezzel lehetővé téve számukra, hogy megfelelő körülmények között várakozzanak a helyi járatokra – hangsúlyozta az alpolgármester.

A munkálatok ezzel viszont nem állnak meg a községben, ugyanis egy vízpumpa-állomás és a vízhálózat teljes kiépítésével összekötik Kispiacot a szabadkai hálózattal, így a noszai és a Szabadkai út mentén lévő háztartások is jó minőségű vezetékes vízzel fognak rendelkezni. A pumpa-állomás tervezett helyszínén Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, hosszú évek óta készülnek erre a beruházásra Kispiacon.

- Nagyjából egy hónap múlva be fog fejeződni a közbeszerzés és ezen a helyszínen egy pumpa-állomás fog kiépülni, hogy a víznyomást tudja biztosítani Szabadka irányába és utána a vízvezeték rá fog csatlakozni a Noszáról Kispiac felé érkező vízvezetékre, így majd a noszaiak és a kispiaciak azt a tisztított vizet fogják inni, ami a kispiaci tisztító-állomásról jön – mondta Fejsztámer Róbert.

A 10,5 millió dináros beruházás tartományi támogatásból és Magyarkanizsa önkormányzatának költségvetéséből valósul meg.

Bartok Zsófia
A Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) küldöttsége is részt vett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson Bosznia-Hercegovinában. A delegációt Rózsa Zsombor, a szervezet elnöke vezette, a rendezvényre Gyenge Anikó, Magyarország bosznia-hercegovinai nagykövete hívta...
2026. OKTÓBER 31.
[ 18:26 ]
Újvidéken folytatódnak a lakossági kezdeményezésre szervezett takarítási és városszépítési akciók. A polgárok ezúttal épületek homlokzatának megtisztításához láttak hozzá, elsősorban a falfirkák és más feliratok eltávolítására összpontosítva. Pénteken, október 30-án az önkéntesek egy elhanyagolt...
2026. OKTÓBER 31.
[ 16:33 ]
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó