Vajdaság
Július 10-én kezdődik a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia építése
Betűméret:             

Magyarkanizsán ma aláírták a hivatalos szerződést arról, hogy július 10-én megkezdik építeni a Vajdasági Birkózóakadémiát a Tisza-parti városban. A szerződéskötésen Bálint Zoltán, az akadémia ügyvezetője, Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester és Fehér Andrea, a Yumol kivitelező vállalat képviselője vett részt.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, egy év lesz az akadémia kiépítésére, és a jövő évi iskolakezdésre már a tervek szerint a sportolókat is fogadni tudja.

- Önkormányzati szinten nekünk nagyon fontos, hogy az akadémia megfelelően tudjon működni infrastrukturális és logisztikai szempontból is, ezért az önkormányzat mindent meg fog tenni azért, hogy jó tempóban haladjon a kivitelezés, majd a működés – emelte ki a polgármester, aki hozzátette, közösség szempontjából is fontos szerepet tölt majd be az akadémia, hiszem így számos fiatalnak ad majd otthont Magyarkanizsa.

Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője kiemelte, 49 férőhelyesre tervezik az épületet, ami 25-30 fiatal birkózónak és több edzőnek ad majd otthont, emellett pedig edzőtáborokat is szerveznének a fiataloknak.

- A fiatalok állandó elszállásolása mellett edzőtáborokat is szeretnénk majd szervezni az épületben, hiszem állami támogatásból fog működni az akadémia. Ez mellett pedig fontos a saját bevételi forrás biztosítása is, amit így tudunk majd növelni azért, hogy olyan színvonalas munkát végezhessünk, ami a céloknak megfelel, vagyis, hogy úgy a magyar, mint a szerb birkózó válogatott képzett fiatalokat tudjon majd kapni. Mi nem csapatot szeretnénk ezzel létrehozni, egyénileg foglalkozunk majd a fiatalokkal, így mindenki marad a saját egyesületénél – ismertette az akadémia tervezett működését Bálint Zoltán.

A kivitelezést a Yumol vállalat fogja végezni és július 10-én kezdődik meg az építkezés, amit jövő év augusztusáig kell befejezni.

Bartok Zsófia
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
November 3-án, kedden Vajdaságban is megkezdődik a Szülőföldön Magyarul Program keretében megítélt oktatási-nevelési és hallgatói támogatások kifizetése. A 2025/2026-os tanévre jóváhagyott összegeket az OTP Bank fiókjaiban vehetik fel a kedvezményezettek, érvényes személyazonosító igazolvány és a kinyomtatott...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:26 ]
Két személy megsérült abban a közlekedési balesetben, amely hétfő reggel történt Magyarkanizsa kijáratánál, a szabadkai úton. Két személygépkocsi ütközött össze, a járművek olyan súlyosan megrongálódtak, hogy a sérülteket csak a tűzoltók tudták kiszabadítani. Az egyik autóban egy gyermek is utazott, aki az első...
2026. NOVEMBER 2.
[ 10:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó