Vajdaság
A VMDK elítéli a helységnévtábla-rongálást Bocsárnál
A napokban Antalfalva és Cserépalja tábláit rongálták meg, majd ezt követően Kosztolányi Dezső szabadkai mellszobrát is
Betűméret:             

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a legérélyesebben elítéli Bocsár település magyar nyelvű feliratának megrongálását. Követeljük a rendőrségtől és az ügyészségtől vizsgálják ki az esetet, kerítsék kézre az elkövetőket és példás büntetésben részesítsék őket - olvasható a párt ma kiadott közleményében.

Mint ismeretes a napokban Antalfalva, Cserépalja tábláit rongálták meg, majd ezt követően ismeretlen tettesek megrongálták Kosztolányi Dezső szabadkai mellszobrát.

"Mindezt összegezvén, számunkra ez az eseménysorozat arra utal, hogy a mesterséges "soha jobb viszonyok" harsogása alatt a továbbiakban is olyan erők húzódnak meg, amelyek a vajdasági magyarság kirekesztésén, megfélemlítésén fáradoznak" - áll szó szerint a pártközleményben.

A VMDK számára ez elfogadhatatlan és minden jogi/politikai lépést megteszünk az ilyen esetek felszámolására. Tisztelettel megkérünk minden polgárt a továbbiakban is jellezze a VMDK-nak, ha ilyen vagy hasonló jogsértő esetekkel találkoznak - írják.

Felháborodott polgárok jelezték a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) felé, hogy ismét kétnyelvű helységnévtábla-rongálás rongálás történt Bánátban. Ezúttal Bocsár magyar nyelvű feliratát festették át ismeretlen tettesek.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó