Vajdaság
Ledöntötték a makkhetesi erdőben álló feszületet?
Betűméret:             

A földön fekszik Szabadkán, a mekkhetesi erdőben lévő kereszt. Egyelőre csak ennyi biztos. Hogy pontosan mi történt vele, kérdéses.

Vasárnap, a közösségi hálón jelentek meg az első fotók a feszületről, amelyen az látszik, hogy a kereszt szára egészen a talapzatnál tört le, s dőlés közben a felső része is több darabra tört.

A kereszt a makkhetesi erdőben, a magyar határ közelében állt, s mivel sok a migráns a környéken, sokat azt feltételezték, hogy ők az elkövetők. A rendőrség még január 5-én elvégezte a helyszínelést, de nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy szándékos rongálás történt-e vagy sem.

A Subotica.com portál emlékeztet, hogy a környéken található a Napfény tanya, amit korábban már szintén feldúltak, s annak tönkretételével is a menekülteket gyanúsították. Többen azonban arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad bizonyítékok nélkül, alaptalanul vádaskodni, teszi hozzá a portál.

A feszületet 1896-ban állították, majd azóta kétszer felújították: először 1933-ban, legutóbb pedig 2004-ben.

N. E.
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó