Vajdaság
Őseink nyomában Magyarkanizsán

A Tudomány rovatból átvett hír

Betűméret:             

Őseink nyomában címmel nyílt új kiállítás a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban, régészeti leleteket állítottak ki. Az ünnepélyes megnyitóra a hét végén került volna sor az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak, hőseinek tiszteletére szervezett ünnepi program keretében, azonban erre akkor nem volt lehetőség.

Dr. Silling Léda, a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója elmondta, hogy a kiállítás anyaga a 2019. őszén végzett régészeti mentőásatásokról származik, amelyeket a földgázvezeték nyomvonalán folytattak. Magyarkanizsa község területén a martonosi Szarvas-tó mellett folytattak ásatásokat, ahol jelentős leleteket találtak.

- Amellett, hogy egy település maradványaira akadtunk, vermeket, kis erődítményeket, vízelvezető árkokat találtunk. Emellett pedig itt volt az egyik olyan lelet, ami talán a legjelentősebb az összes ásatás során, egy okker fánkokból álló gyűjtemény. Több mindenre utalhat ez a lelet. Ezt az anyagot festékanyagnak használták, a mennyiség az körülbelül kis tenyérnyi, amit más ásatásokon megtaláltak, ez pedig itt körülbelül 63 fánk. Valószínű, hogy kereskedelem zajlott itt, akár kereskedelem lerakat lehetett.

A kiállítás a képtár nyitvatartási ideje alatt látogatható.

Korom Sarolta
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az egészségház napját ünnepelték Topolyán. Dr. Hadzsy János a topolyai egészségház névadója 173 évvel ezelőtt, 1851 áprilisában született. 2005 óta ezen a napon ünneplik az egészségügyi intézmény napját. Dr. Illés Csilla, az intézmény igazgatónője az egészségház udvarában található Hadzsy-szobornál...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 12:27 ]
Topoly község önkormányzata ebben az évben támogatást irányzott elő a költségvetésben a civil szervezeteknek és sportegyesületeknek. Összesen 119 benyújtott projektet támogatnak, a teljes keret 34,4 millió dinárt tesz ki. A kultúra területén 55 projekt, összesen 15,5 millió dináros támogatásban részesül, a...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 11:49 ]
A 2024/2025-ös tanévben újabb 20 jogászhallgató nyerheti el a Magyar Nemzeti Tanács által meghirdetett jogászösztöndíjat, írja a pannonrtv.com. A feltételek nem változtak: azok a gólyák igényelhetik, akik még nem rendelkeznek felsőfokú végzettséggel és első alkalommal iratkoznak be valamelyik Szerbiában működő...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:10 ]
Beolvasás folyamatban