Vajdaság
Petíciót indítottak a muzslyaiak a tervezett autópálya közelsége miatt
Betűméret:             

Muzslya központjában, a helyi közösség épületénél gyűltek össze ma estefelé a partiak, főleg a Felszabadulás utca lakói, hogy nemtetszésüket fejezzék ki azzal kapcsolatosan, hogy a Belgrád-Nagybecskerek-Újvidék autópálya közvetlenül a település mellett haladna el, illetve néhány ház, meg a kertek egy része is az épülő autópálya "útjában" vannak. Erre nemrégiben derült fény.

A helyi tanáccsal karöltve petíciót indítottak, amit utána a város önkormányzatához, de az illetékes minisztériumhoz is eljuttatnak.

A muzslyaiak úgy fogalmazták meg a követelésüket, hogy ha lehetséges, akkor az előző tervet vegyék figyelembe, amely szerint a kerülőút Nagybecskerek északi részénél épülne ki, távolabb a lakóházaktól, a lakott területtől. Ha viszont mégiscsak Écska és Muzslya között épülne ki az autópálya, akkor azt a lakott területtől távolabbra tolják ki.

Az összegyűlt tiltakozók beszélgetésből még az is kiderült, hogy nagyon sok megválaszolatlan kérdés felmerül az emberekben, például az sincs tisztázva, hogy a földművesek a határba hogyan jutnak ki, hova tervezik a felüljárót. Ugyancsak gondot jelent az is, hogy a déli szél a kipufogógázokat a település felé fújja, emellett az út közelsége okozta zaj, rezgés is káros lenne az emberekre, de a lakóházaikra nézve is.

Az elkeseredett muzslyaiak kénytelenek ilyen módon próbálkozni, aláírásokat gyűjteni, hiszen az észrevételeket, a panaszokat május 25-éig lehet átadni a városházán. Ezért a helyi közösségben mindennap 8 és 14 óra, valamint 17 és 20 óra között írhatják alá a petíciót mindazok a helybeli polgárok, akik támogatnák a kezdeményezést. Néhány nap múlva, ha ilyen módon kedvezőtlennek minősülne az aláírásgyűjtés, aktivistákat is bevetnének, akik végigjárnák a települést, támogatást kérve a polgártársaiktól.

Kónya-Kovács Otília
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó