Vajdaság
Magyarkanizsán közzétették a hiányszakmák jegyzékét
Betűméret:             

Magyarkanizsán a hallgatói ösztöndíjbizottság figyelembe véve a gazdaság és az intézmények igényeit, összeállította a hiányszakmajegyzéket. Ez alapján állapították meg a kiírandó ösztöndíjak számát az egyes szakmákra vonatkozóan. A lista 14 foglalkozást tartalmaz.

Az oktatásban hiány van fuvola- és zongoratanárból, illetve földrajz- és matematikatanárból. Pedagógusokra, defektológusokra és pszichológusokra is szükség lenne. Felnőtt korúak oktatásával foglalkozó pedagógusra, azaz andragógusra is szükség lenne.

Magyarkanizsa Községben munkát találhatnak informatikusok, jogászok, építőmérnökök is. Hiány van általános orvosból, illetve szociális munkásból, de szükség lenne újságírókra is.

Magyarkanizsán a 2021/22. tanévben odaítélendő hallgatói ösztöndíjak kiosztásánál figyelembe veszik ezt a listát, s egy-egy jelentkezőt támogatnak majd foglalkozásonként, ha lesz olyan pályázó, aki a felsorolt 14 szakma egyikét tanulja.

N. E.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó