Vajdaság
Pásztor és Mirović a francia nemzetvédelmi intézet képviselőit fogadta
Betűméret:             

Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke és Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke ma fogadta a francia Nemzetvédelmi Tanulmányok Intézetének (IHEDN) képviselőt és hallgatóit. Az intézet tagjai tanulmányi kiránduláson vannak Szerbiában.

A tartományi kormány tájékoztatása szerint Pásztor az intézet hallgatóinak és tisztségviselőinek bemutatta Vajdaság Autonóm Tartomány berendezkedését, alkotmányos jogi helyzetét, a régió jellegét és választási rendszerét. Mirović pedig ismertette a tartományi kormánynak a biztonság kérdéskörét illetően, illetve egy rendkívüli helyzet fennállása esetén milyen hatásköre van.

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken tartotta huszonegyedik rendes ülését, amelyen 53 napirendi pontot tárgyaltak meg a tagok. Az ülésen elfogadták a 2025-ös költségvetés módosítását, amelynek értelmében az idei büdzsé több mint 23 millió dinárral nőtt. Hugyik Richárd, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:00 ]
Befejezte az éhségsztrájkot Milomir Jaćimović fia – közölte az apa az N1-nek nyilatkozva. Elmondása szerint sikerült meggyőznie gyermekét, és ügyvédjük is hosszasan beszélt vele. „Nem akartam, hogy a gyerekem belekeveredjen ebbe” – fogalmazott Jaćimović. Ő maga azonban folytatja a már négy napja tartó...
2025. NOVEMBER 13.
[ 20:30 ]
A Utazási Irodák Szerbiai Szövetsége (YUTA) igazgatója, Aleksandar Seničić szerint az Európai Unió új határellenőrzési rendszerének bevezetése miatt kialakult torlódások előre láthatók voltak – de a helyzet súlyossága minden várakozást felülmúlt. Amikor először beszéltünk az EES-rendszer bevezetéséről, már...
2025. NOVEMBER 13.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó