Vajdaság
Kendamával búcsúztak a nyártól és a StrandHáztól a magyarkanizsai fiatalok
Betűméret:             

A nyár elején avatták fel a Tisza-parton az OZ Magyarkanizsa Községi Ifjúsági Iroda StrandHázát. Minden nap nyitva voltak, találkozhattak egymással a fiatalok, beszélgethettek, de gyakran programokat is szerveztek a számukra. Az első szezont augusztus utolsó napjaiban egy háromnapos kendama work-shoppal zárták.

A kendama egy japán ügyességi fajáték. Fejleszti a szem-kéz koordinációt, koncentráló képességet, az egyensúlyérzéket és a reflexet, magyarázta a két oktató, Hubai Dávid és Szabó Ádám, amikor ellátogattam a képzés zárónapján hozzájuk.

Az Interneten böngészve azt is megtudtam, hogy a játék feltehetően a 18. században érkezett Japánba, ahol a mai napig komoly sportnak számít. A kendama szintjeit kjúkban és danokban mérik, mint a harcművészetben, és a magas szintű játékosok igen elismertek. A kendama főbb részei a ken, azaz a kereszt alakú fa rész és a tama, azaz a golyó. Ezek zsinórral vannak egymáshoz rögzítve. A ken úgy van kialakítva, hogy található rajta egy kisebb és egy nagyobb bemélyedés, kalapácsfej-szerűen a két oldalán, valamint egy egészen kicsi mélyedés a ken egyik végén, és egy kis tüske a másikon. A játék célja, hogy egy kézzel csak a lendületet használva eljuttassuk a golyót valamelyik mélyedésbe vagy felszúrjuk a tüskére

- Nagyon érdekes a játék. Valójában az a cél, hogy a golyót feljuttassuk a kalapács valamelyik oldalára, ami sok gyakorlást és ügyességet igényel - tartott egy rövid bemutatót Dávid.

- A kalapács oldalain a vájatok nagysága is változik. Ezek kombinálásával lehet különböző trükköket kitalálni, amelyekkel még érdekesebbé lehet tenni a játékot - magyarázta Ádám.

Természetesen azonnal a kezembe vettem egy kendamát. Eleinte csak idegesen ugrált a madzagon a golyó, de azután a fiúk tanácsai alapján ráérezve a trükk lényegére, felkerült a kalapács egyik vájatába, ahol a helye van. Itt azonban el is akadtam, az alaptrükkön kívül mást nem voltam képes megcsinálni, ezért inkább áttértünk az interjúra.

- Mikor kerültetek kapcsolatba ezzel a játékkal?

- Körülbelül másfél évvel ezelőtt hallottunk először róla - mesélte Dávid. - Egy ismerőstől láttuk, hogyan kell játszani vele. Úgy döntöttünk, hogy megrendeljük az első kendamánkat. Eleinte csak az interneten nézegettük, hogy milyen trükkjei vannak. Akkor még nem nagyon ismertünk embereket nálunk, akik ezt a játékot űzték. Aztán egyre többen lettek, s kialakultak társaságok is.

- Nálunk vannak-e ilyen körök, vagy csak külföldön?

- Van néhány nálunk is - bólintott Ádám. - Nem sok, de találni ilyen csoportokat itthon is.

- S szerveznek-e kendama versenyeket?

- Igen. Létezik egy játékforma, az a neve, hogy Game of Ken. Nagyon hasonlít az extrém sportokra, ahogyan az ügyességet mérik föl. Ennek az a lényege, hogy vannak betűk, a K, az E és az N. Egy betű egy hibapontot jelent. Valaki megmutat egy trükköt, s ha ezt a többi játékos hiba nélkül le tudja utánozni, akkor nem kapnak betűt, ha viszont hibáznak, betű jár érte. Három betű után kiesnek a játékból. Ezzel mérik az ügyességet, s alakulnak ki a rangsorok, hogy ki milyen ügyes - magyarázta Dávid.

- Nagy fába vágtátok a fejszét, hogy megismertessétek ezt a játékot Magyarkanizsán. Ezért szerveztétek a workshopot? - kérdeztem Ádámtól.

- Igen, ez volt a célja. Szenvedélyes kendama játékosok vagyunk, minél több emberrel meg szeretnénk ismertetni. Jó kézügyesség-fejlesztő játék, ami a kicsiknek is hasznos, de nagyoknak is érdekes.

- Milyen volt az érdeklődés a tanfolyam iránt?

- Kimagasló - mondta büszkén Dávid. - Amikor elkezdtük, azt gondoltuk, hogy csak néhányan jelentkeznek majd, de a gyerekek úgymond nagyon rákaptak erre a dologra. Nagyon sokan megszerették a kendamázást, ami jó, mert tényleg szép és hasznos időtöltés. A foglalkozások után nem akartak hazamenni, saját játékszert szerettek volna.

A kérdésre, hogy tervezik-e a tanfolyam folytatását azt mondták, hogy még nem tudják, bár az alapján, hogy milyen sokan eljöttek, indokolt lenne folytatni.

- Házibajnokságokat szerveztek-e esetleg Magyarkanizsán, az OZ-ban?

- Van rá esély, nem kizárt, de azoknak a fiataloknak, akik most elkezdtek kendamázni, még be kell érniük. Teszem azt egy fél év múlva, ha eljutnak egy megfelelő szintre, akkor rendezhetünk akár bajnokságokat is - latolgatta a lehetőségeket Dávid.

- Újabb ötletek esetleg más játékok megszerettetésére a fiatalokkal?

- A kendamához nagyon hasonló ügyességi játék a jojózás. Ennek oktatására talán nagyobb igény is lenne, mert többen ismerik. Lehetne erre is egy workshopot rendezni. Ebben még mi sem vagyunk eléggé ügyesek, nem tudjuk olyan szinten játszani, mint a kendamát - vallotta be Ádám.

- Véget ért a nyári szezon a Tisza parton, a StrandHázban. Visszaköltöztök a központi irodába. Körvonalazódik-e már, hogy milyen programok lesznek ott az ősz és a tél folyamán?

- Persze, folyik a tervezés - bólogatott Dávid. - Az őszi-téli szezonban inkább picit komolyabb rendezvények lesznek. A nyáron kiszórakoztuk magunkat, volt slam poetry, jam session, ősztől inkább az edukáció kerül előtérbe. Lesznek filmvetítések, könyves események, de lehet néha kis kendamázás is. Picit komolyabbak leszünk majd, fent leszünk az OZ-központban. Mindenesetre továbbra is várjuk majd rendezvényekkel a fiatalokat.

Németh Ernő
Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Médiaismeretek Tanszékének hallgatói úgy értékelték, hogy Jelena Kleut elbocsátása nemcsak a tanszékre, hanem a szabad gondolkodásra is rossz hatással van. Mint írják, a kritikus gondolkodás rendkívüli mértékben zavarja az egyetem legmagasabb tisztségviselőit. „Mi, mint a...
2026. JANUÁR 16.
[ 19:19 ]
A fogyasztói bejelentést követően az állatorvosi felügyelők rendkívüli ellenőrzést tartottak egy zombori hentesüzletben, ahol 400 kilogramm, származási igazolás nélküli sertéshúst találtak. Az ellenőrzés során összesen 400 kilogramm sertéshúst és húskészítményt találtak, amelyek esetében az ellenőrzés...
2026. JANUÁR 16.
[ 17:37 ]
A Galens vállalat több mint 5,8 millió euró értékű állami támogatásban részesült Szerbia költségvetéséből, hogy hotelt építsen Karlócán. A Gazdasági Minisztérium tavaly év végén írt alá szerződést a Szerémségi Ingatlanfejlesztő LTD vállalattal, amit elsőként a Nova ekonomija közölt. A cég 50,01...
2026. JANUÁR 16.
[ 14:53 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó