Vajdaság
Magyarkanizsa: Megbeszélések a demográfiai gondokról
A szerb családvédelmi és demográfiai segédminiszter látogatása
Betűméret:             

Tájékozódó jellegű találkozóra került ma sor Aleksandra Čamagić családvédelmi és demográfiai segédminiszter és Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester között. A téma a helyi, illetve állami demográfiai problémák voltak és a felek megegyeztek abban, hogy közösen dolgoznak ezeken a problémákon.

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester elmondta, hogy a községben is problémák vannak a natalitással, emellett a határ közelsége is hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan fogy a lakosság száma. Az önkormányzatnál azonban azon dolgoznak, hogy visszaszorítsák a lakosság csökkenését.

- Az önkormányzatnak már most is van családorientált programja, az újszülöttektől kezdve egészen az idős korig végigkíséri a magyarkanizsai lakosokat, de úgy gondolom, hogy ez nem önkormányzati hatáskör és feladat, hanem állami szintű.

A találkozó során Aleksandra Čamagić családvédelmi és demográfiai segédminiszter elmondta, hogy fontos, hogy az önkormányzatok és az állam közösen orvosolja a problémát.

- A pár nappal ezelőtti budapesti Demográfiai Csúcs az egy jó példa, egy magyar példa, amelyet megpróbálunk beépíteni nálunk is. Mindemellett azon leszünk, hogy állami szinten alkalmazzuk mindazokat a helyi intézkedéseket, amik eddig is beváltak.

A találkozón a felek megegyeztek abban, hogy közös projekteken, pályázatokon keresztül igyekeznek majd segíteni azokat, akik itthon maradtak és itthon képzelik el a jövőjüket.

Korom Sarolta
Snježana Rajković, a szabadkai Politechnikai Iskola igazgatónője elutasította a Függetlenség (Nezavisnost) szakszervezet és a szülői tanács lemondásra felszólító követelését. Az igazgatónő szerint a vele szemben megfogalmazott vádak alaptalanok, a lemondását sürgető felszólításokat pedig nyomásgyakorlásnak,...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:03 ]
A megszokottnál hűvösebb idővel kezdődik a november Vajdaságban, a hónap folyamán pedig gyakori felhősödésre és esőre kell számítani. A Szerbiai Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) harmincnapos előrejelzése szerint a hónap első harmadában az átlagosnál alacsonyabb hőmérsékletek várhatók, később...
2026. OKTÓBER 31.
[ 11:16 ]
A magyar-szerb kapcsolatok erősítéséért végzett munkájuk elismeréseként Kásás Zoltán vízilabdaedző és Stojan Ivković, a magyar férfi kosárlabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya részesült az idei Pásztor István-díjban. Az elismeréseket a néhai politikus halálának harmadik évfordulóján, ünnepi...
2026. OKTÓBER 30.
[ 19:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó