Vajdaság
Vajdasági Jogászösztöndíj Program: Évi egymillió forint idén is a jogi pályát választóknak
Betűméret:             

Az idén is megéri a jogi pályát választani! Havi 100 ezer forint dinár ellenértékére számíthatnak azok, akik sikeresen felvételiznek valamelyik jogi karra. A Vajdasági Jogászösztöndíj Programot tavaly hirdette meg először a Magyar Nemzeti Tanács rendkívül nagy sikerrel, s az idén újból kiírják a pályázatot. Erről tartott sajtótájékoztatót kedden Szabadkán Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Lulić Emil, a pályázati bizottság elnöke és dr. Pásztor Bálint jogász, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője.

Tavaly 10 ösztöndíjat hirdettek meg Magyarország Igazságügyi Minisztériuma és a Magyar Nemzeti Tanács anyagi támogatásának köszönhetően, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, ki kellett pótolni a forrásokat, hogy mind a 17 jelentkezőt támogatni tudják, ismertette Hajnal Jenő.

A tavalyi tapasztalatokból okulva idén már eleve 20 ösztöndíjat terveznek kiosztani.

A jövendőbeli joghallgatók ezúttal is évi 1 millió forintra számíthatnak, ehhez csak a jogi pályát kell választani és szorgalmasan tanulni. Fontos tudni, hogy a sikeresen pályázók más ösztöndíjakra is jogosultak, tehát nem zárja ki ez az ösztöndíj, hogy akár a nemzeti tanács ösztöndíjára, vagy más egyéb jogász vagy önkormányzati ösztöndíjakra is pályázzanak.

Feltétel, hogy a jelentkezők még ne rendelkezzenek felsőfokú végzettséggel, továbbá hogy szerbiai akkreditált jogász képzésre jelentkezzenek, ismertette Lulić Emil, a pályázati bizottság elnöke, aki elmondta, hogy

előfeltétel az is, hogy a pályázók magyar nyelven végezzék az általános vagy a középiskolát, és vállalják, hogy az egyetem befejezése után, miután jogászokká válnak, legalább 5 évig dolgozzanak Szerbiában jogászként.

Dr. Pásztor Bálint felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a jogi végzettség számos elhelyezkedési lehetőséget biztosít, gyakorlatilag magyar munkanélküli jogász nem létezik, tehát nincs olyan jogi munkát igénylő terület, amelyen kielégítő lenne a magyarok részaránya. Talán egyedül az ügyvédi szakma kivétel, de már magyar ügyvédekből is kevesebb van, mint volt néhány évtizede. A politikus szerint ez a program az itthon maradásunk és versenyképességünk egyik legfontosabb eszköze.

Pályázni mától lehet a Vajdasági Jogászösztöndíjra. A pályázat részletei az MNT honlapján találhatóak meg.

VajMa
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó