Vajdaság
Operaest, táncelőadás, filmzenei koncert, tárlat és könyvbemutatók Magyarkanizsa napja alkalmából 
Betűméret:             

Magyarkanizsa október 20-án a török hódoltság alóli felszabadulás évfordulóját ünnepli. Ez egyben a község napja is. Az alkalmi rendezvények már szerdán megkezdődnek és négy napig tartanak. Az ünnep keretében sor kerül a nyilvános elismerések átadására, de számos színvonalas művészeti és közösségi programokon is részt vehetnek a polgárok, emelte ki sajtótájékoztatóján Vranić Váradi Lívia, a szervezőbizottság tagja.

Szerdán a könyvbemutatóké a terep

A programsorozat szerda délután 17 órakor Magyarkanizsáról szóló könyvek bemutatójával veszi kezdetét a József Attila Könyvtárban. A Megörökített történelem elnevezésű rendezvényen bemutatásra kerülnek az eddig megjelent, Magyarkanizsa történelmét bemutató kötetet, amelyek a Délvidék Kutatóközpont gondozásában láttak napvilágot. Az érdeklődők megismerhetik egyebek között a Magyarkanizsa község a múlt század fotóin című kötetet, amelynek fotóit Magyarkanizsa polgárai gyűjtötték, adták kölcsön a könyvhöz. A régi és új magyarkanizsai könyveket Fejős Sándor, Forró Lajos és Kávai Szabolcs méltatja.

Élő zenével kísért egyfelvonásos kortárs táncelőadást tekinthet meg a közönség szerdán 19 órától a Művészetek Háza kisszínpadán. Kalmár Ákos/Ziggurat Project: Esumi és Asao című produkciója 2017-ben elnyerte a II: RS9 Független Színházi Fesztivál fődíját. A darabban a táncosok és a zenészek többfunkciós szerepben jelennek meg a színpadon, átlépik saját műfaji határaikat és mindannyian az erre az alkalomra készített fa maszkokban táncolnak, játszanak, zenélnek. Az előadás hangi, valamint mozgás része a szabad improvizáció által megteremtett feszültséggel operálva kölcsönösen befolyásolja egymást. Szereplők: Kovács Emese, Kalmár Ákos, Munkácsi Ádám, Szegő Dávid. Rendező-koreográfus: Kalmár Ákos. Író: Acsai Roland.

Csütörtökön a község nyilvános elismeréseit adják át

Magyarkanizsa község nyilvános elismeréseinek átadására csütörtökön kerül sor a községi képviselő-testület díszülésén, amelyre 12.30 órakor kerül sor a városháza dísztermében. A Pro Urbe-díjat idén dr. Bús Mária kapja. Köszönőoklevélben részesülnek: dr. Goran Lazić, Raffai Mária, Szél János, Gordos Péter és Tillinkó Zsuzsanna. A Juventus Pro Urbe-díjat Sós Nóra kapja.

A délután folyamán a hagyományos programelemekkel folytatódik az ünnep. 16.30 órakor a Halász-téren megemlékezést és koszorúzást tartanak az egykori földvár helyén álló emlékműnél, amelyből később a település kialakult.

Aleksandar Oklobdžija festményeinek és vektorgrafikáinak kiállítása nyílik meg 17 órakor a Dobó Tihamér Képtárban Art Apologia Cnesapiens címmel. A címben feltüntetett Cnesapiens kifejezést Aleksandar Oklobdžija Magyarkanizsa egykori elnevezéséből, a Cnesa szóból és a Sapiens (bölcs, okos) kifejezésből hozta létre. Ez a szójáték tehát művelt magyarkanizsait jelöl szabad fordításban. Az alkotó értelmezésében a művelt-kulturált ember egyben alkotó, fejlesztő, gondolkodó is. Az Art Apologia cnesapiens tehát a művelt ember (ön)védelme a művészetek nyelvén. Az évszázadok, évezredek sokaságában ez a vidék folyamatosan változott, amiről számtalan írásos és tárgyi emlékünk maradt: ezt szeretné Aleksandar Oklobdžija bemutatni kiállítási anyagában. Azt, amit ettől a földtől és az itt élőktől kapott.

Filmzenék estjére kerül sor 18 órától a Művészetek Háza nagytermében. Az ünnepi hangverseny keretében ismert hazai és külföldi filmek zenéje csendül fel a méltán elismert és színvonalas Big Band-hangzásban. A Szerbiai RTV együttese 1954-ben alakult, tevékenysége során pedig számos hazai és nemzetközi díjban részesült.

Pénteken helytörténeti séta és operaest

Helytörténeti sétát tartanak Magyarkanizsa központjában 17 órától. Valkay Zoltán vezetésével az érdeklődők megismerheti a főtér képét meghatározó épületek múltját, történetét, értékét. Többet is megtudhatnak az ún. tulipános házról, a Városháza építéséről és arról is, hogyan nézett ki egykoron a Fő tér. A séta a városházától indul, s bárki részt vehet rajta. (A helyismereti programot egyébként diákoknak is megszervezik csütörtök délelőtt.)

Pénteken 18 órától mutatják be a Dobó Tihamér Képtárban a Magyarkanizsa - Élet a nagy folyó partján című kötetét. A Dragan Jovanović szerkesztésében, a magyarkanizsai önkormányzat és a Községközi Műemlékvédelmi Intézet gondozásában megjelent régészeti kiskönyv a Halász-téren feltárt régészeti ásatások eredményeit mutatja be. A könyvből kiderül, milyen volt az élet a bronzkor idején, hogyan éltek elődeink a mostani város helyén, és milyen régészeti emlékek maradtak ránk. A kiadvány rendkívüli jelentőséggel bír Magyarkanizsa történelmét tekintve: olvasmányos módon, rengeteg illusztrációval, fotóval gazdagítva világít rá arra, hogy a város története a régmúltba nyúlik vissza. A kötetbemutató vendégei a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai lesznek.

Gordana Kostić operaénekesnő estjére kerül sor pénteken 19 órakor a Művészetek Háza nagytermében Operahősnők szerelmi történetei címmel. Zongorán közreműködik Görög Enikő. A magyarkanizsai születésű Gordana Kostić sok év után látható ismét a magyarkanizsai színpadon. A jelenleg Londonban élő operaénekesnő mindig örömmel tár haza, Magyarkanizsára, és most örömmel ajándékozza meg a helyieket és az érdeklődőket ezzel a kivételes művészeti esttel. A kifejezetten erre az alkalomra összeállított koncert során a legnevesebb operaszerzők csodálatos áriáit hallhatjuk majd. Felcsendülnek Dvořák, Rossini, Bizet és mások művei.

Szombaton a birkózókkal zárul a programsorozat

A községnapi programok szombaton a XIII. Csaba Ferenc Nemzetközi Birkózó Emlékversennyel zárulnak. A gyógyfürdő sportcsarnokában 10 órától kezdődnek a küzdelmek. A Potisje Birkózó Egyesület szervezésében megszervezendő versenyen tizenhét külföldi csapat vesz részt. Négy küzdőtéren kötött fogásban, korosztályok szerint versengnek majd a résztvevők.

A községnapi rendezvénysorozat mindegyik programjára ingyenes a belépés, így mindenki kedve szerint válogathat a rendezvények közül, s állíthat össze magának tartalmas időtöltést az elkövetkező négy napra.

N. E.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó