Vajdaság
Topolya: Az 1944-45-ös ártatlan áldozatokra emlékeztek
Betűméret:             

Az ártatlan magyar áldozatokra emlékeztek Topolyán a Vajdasági Magyar Szövetség Topolyai Helyi Szervezetének és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Topolya–Kishegyes Körzeti Szervezetének szervezésében. Az 1944/45-ös események mártírjaira a Nyugati temetőben emlékeztek.

Topolyán a ´90-es évek első fele óta november 14-én emlékeznek az 1944-es vérengzések mártírjaira, mivel ezen a napon hurcolták el a legtöbb áldozatot. Október 18-án a bolgár és orosz egységek vonultak be Topolyára, ezt ünnepelték sokáig a felszabadulás napjaként. Az orosz és bolgár tisztek nem engedték meg az atrocitásokat a lakosság ellen, de amikor tovább mentek, megkezdődött a megtorlás, melynek több száz halálos áldozata volt, köztük sok ártatlan magyar ember.

A Nyugati temetőben a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ tagjainak közreműködésével hangzott el a Himnusz, majd Benei Rebeka Reményik Sándor versét szavalta el. Tomik Nimród történész, a VMSZ helyi szervezetének elnöke az ártatlanul kivégzett topolyai polgárokra emlékezett. Elmondta, hogy Topolya az elmúlt időszakban nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a kutatásokat végezzenek, és az eredmények könyv formájában is elérhetőek legyenek. Hamarosan meg fog jelenni ez a kiadvány. Elmondta még, hogy nagyon sajnálatosnak tartja, hogy az elmúlt hetekben a szerb parlamentben olyan események történtek, melyek ismét felborzolták a kedélyeket, sértve mindazoknak az érzéseit, akiknek hozzátartozói áldozatok voltak 1944-ben és 1945-ben. Véleménye szerint olcsó politikai haszonszerzésnek tekinthetőek az ilyen megnyilvánulások. Egyben kiemelte, mennyire jónak tartja, hogy a vajdasági magyarságnak vannak parlamenti képviselőik, akik reagálni tudtak. Figyelemre méltónak nevezte, ahogyan Pásztor Bálint kiállt felszólalásában a vajdasági magyarságért.

Becskei Tibor, a VMDP topolyai-kishegyesi körzeti elnöke is felszólásával tisztelgett az ártatlan áldozatok emléke előtt. Ft. Szakály József topolyai plébános mondott fohászt a borzalmakban résztvevő felek, az áldozatok és a túlélők lelki békéjéért. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében dr. Kaizinger Tibor első beosztott konzul koszorúzott, a VMSZ, Topolya önkormányzata és a helyi közösség, a VMDP, a VMSZ Női Ifjúsági és Nyugdíjas Fóruma, a Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat és a Vox Humana nevében is elhelyezték a kegyelet virágait.

Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó