Vajdaság
Čanak Pásztornak is nekiesett
Azzal vádolta meg, hogy Vajdaságból „szerb-magyar ügyet csinált, és a nacionalista Belgráddal egyetértésben teljesen eltörli Vajdaság polgári jellegét”
Betűméret:             

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) immár volt elnöke visszautasította a pártját ért bírálatot, amiért koalícióra lépett a Szerb Haladó Párttal (SNS) helyi szinten. Majd feltette a kérdést: miért hibáztatják ekkora mértékben az LSV-t, a Demokrata Pártot (DS) viszont nem, miközben az akkor hatalmon lévő DS „hozta létre az SNS-t és írta alá a megbékélésről szóló nyilatkozatot a Szerbiai Szocialista Párttal (SPS)”.

„Mi voltunk azok, akik az SPS, a Szerb Radikális Párt és más pártok betiltását kérték, amelyek nem is pártok, hanem bűnszervezetek volt. Ezt ki ellenezte? A DS meg a többiek. Mi ma valamiféle árulnak számítunk, a DS viszont, amely létrehozta az SNS-t, nem, és azok sem számítanak árulónak, akik profitáltak az SNS-ből”, jelentette ki Čanak az LSV újvidéki ülésén a Beta jelentése szerint.

Szerinte azért volt fontos, hogy találjanak valamilyen kifogást az LSV-vel szemben, mert ez a párt „foltként éktelenkedik minden belgrádi csaló és szélhámos lelkiismeretén”.

„Mi vagyunk a hibásak azért, hogy ők csalók, hogy egyetértési politikát folytatnak, hogy felosztották a médiát a miénkre és a tiédre, és mindenről két belgrádi szalonban egyeznek meg”, folytatta az LSV elnöke.

Hozzátette: az LSV-nek soha nem volt őszinte politikai szövetségese Belgrádban.

„A legnagyobb ellenségeink azok voltak, akik azt hazudták nekünk, hogy tesznek valamit Vajdaságért. Elsősorban a DS-re gondolok, amely Vajdaság egyik fő sírásója volt”, magyarázta.

"Vajdaságból szerb-magyar ügyet csinált"

Értékelése szerint a tartományi képviselőház oda jutott, hogy már harmadik egymást követő mandátumban Pásztor István az elnöke, akit azzal vádolt meg, hogy Vajdaságból „szerb-magyar ügyet csinált, és aki a nacionalista Belgráddal egyetértésben teljesen eltörli Vajdaság polgári jellegét”.

„Szerb-magyar megállapodást kötöttek, vagyis VMSZ-SNS megállapodást. Ezért ragaszkodnak annyira a koszovói szerb községek közösségének megalakításához? Mert ez megnyitja a kaput a magyar önkormányzatok létrehozásához Vajdaság területén, és Vajdaság mint politikai közösség felszámolásához vezet”, értékelte Čanak.

Feltette azt a kérdést is, hogy miért hívják az országot Szerbia Köztársaságnak, és nem Szerbia és Vajdaság Köztársaságának, és emlékeztetett arra, hogy az LSV-t Jugoszláviában vajdasági pártként hozták létre, és nem szerbiai regionális pártként.

„Vagy talán névtelen észak-szerb tartománnyá kellene degradálni Vajdaságot, mert a tartományi parlament semmiről sem dönt”, fogalmazott.

Hozzátette: borzalommal tölti el a szerb parlament jelenlegi állapota, amiért a kifordított választási rendszer a hibás.

"Több pénzt vontak ki Vajdaságból a kőolajnak hála, mint amennyit a Gazprom fizetett a NIS-nek"

Azzal kapcsolatban, hogy Koszovót Szerbia bölcsőjévé nyilvánítják, Čanak azt kérdezte: miféle nemzet az, amely 633 éve nem hagyta el bölcsőjét.

„És miért nem említi senki Hilandart? Hogy nem jutott senkinek se eszébe, hogy hadsereget állítson fel Görögország megtámadására? Már eljutottunk arra a pontra, hogy háború folyik az autók rendszámai miatt. Az állam pedig elismerte a koszovói személyi igazolványokat dokumentumként, amellyel beléphetnek Szerbiába”, mutatott rá.

Szerinte több pénzt vontak ki Vajdaságból a kőolajnak hála, mint amennyit a Gazprom fizetett a NIS-nek.

Megkérdezte, hogy mi értelme a korrupció elleni küzdelemnek és az egészséges környezetért való küzdelemnek, ha azokat nem követi az értékrendért folytatott küzdelem.

Čanaknak ez volt az utolsó beszéde az LSV elnökeként, amit 380 küldött hangos és hosszan tartó tapssal üdvözölt.

„Tag maradok, de nem jelöltetem magam. A párt katonájaként minden feladatot elfogadok, amivel megbíznak”, tette hozzá Čanak.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Amikor
2022. NOVEMBER 23. [ 15:37 ]

Amikor kiszavazták ők is, hogy Vajdaság jövedelme megy Belgrádba és HAT százalék jön vissza, elfogadta a szerb alkotmány újítását, ahol Vajdaság radírozva, ne beszéljen többet vajdasági akármiről semmit sem. Nem hiteles.


VMDK: Mi folytatjuk! - illusztráció
2022. DECEMBER 7.
[ 15:11 ]
Egy 64 éves nő meghalt, míg vele egyidős férje megsérült abban a tűzben, amely éjfél körül ütött ki óbecsei otthonukban, tudta meg a 021.rs. A tűz a Sever Đurkić utcában ütött ki, ahol a lakás egy része leégett. A 021.rs nem hivatalos információi szerint telefonon jelentették, hogy füstöt és tüzet észleltek a...
2022. DECEMBER 7.
[ 10:08 ]
Jótékonysági rendezvényt szervez jószándékú kishegyesiek egy csoportja. December 10-én, szombaton a helyi nyugdíjas otthon épületében Retro Party elnevezéssel szervezik meg az este, melynek keretében karaoke versenyt is szerveznek. Elsősorban az egykori jugoszláv térség népszerű zeneszámainak kedvelői adhatják elő...
2022. DECEMBER 6.
[ 21:41 ]
Hétfő este a szabadkai kis korzón megnyílt a sorrendben tizenegyedik Winterfest karácsonyi vásár, amit az idén is a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat szervezett az önkormányzat támogatásával. A vásár több mint egy hónapon át látogatható, azaz egészen január 8-áig. A kínálat ezúttal is színes és gazdag....
2022. DECEMBER 6.
[ 16:36 ]
Beolvasás folyamatban